Bibók Bea – Tenczer Tamás: Körtés-szilvás-diós pite két hangra
Egy Szent István-napi szilvás-körtés-diós-karamellás bujaság története, sajátos szövegjátékkal elmesélve: Bea augusztus 20-án kelt (!) süteményes sztorijába Tamás trollkodott bele.
Az idődimenzió mentén feladva
Egy Szent István-napi szilvás-körtés-diós-karamellás bujaság története, sajátos szövegjátékkal elmesélve: Bea augusztus 20-án kelt (!) süteményes sztorijába Tamás trollkodott bele.
Ez a pohárszék sokkal több, mint egyszerűen egy míves-szép bútordarab. Ez a pohárszék úgy vigyázza az ide látogatók fehér asztalnál töltött perceit, mint egy mindig etetni, kényeztetni, szeretni kész nagymama.
Sütőajtón át járok-kelek egy másik, porcukros világba, ahol nem minden sül el jól. De az első mussztorta igen.
Szeretek nagy méretben rajzolni, festeni, ugyanígy szeretem, ha főzéskor a mértékegység a vödörszám, a lavórnyi, a négy tenyér – ha a fakanál legalább félméteres, ha a bográcsot ketten kell cipelnünk a végén.
Aki látott már filmet, tudja, hogy amikor a boldogító igen után az ifjú pár – kézen fogva, mintegy összekapaszkodva – kilép a közös életbe, azaz az utcára, jó eséllyel rizsesőre számíthat. De az életben – például 1992. augusztus 15-én – valahogy mégsem lehet erre felkészülni.
Anyu, családi nevén a „nagy Évike”, gyakran jut az eszembe, de talán soha nem olyan intenzíven, mint egy-egy tengerparti nyaralásunk alkalmából.
Kétség nem fér hozzá, Hernádkakon lángosláz van kialakulóban. Köszönhető ez egy remek kis éteknek (és persze a sütésére jó alkalmat kínáló helyi piacnak), s egy látszólag egyszerű, de épp egyszerűségében nemes, és pont emiatt könnyen el is rontható finomságnak, amit több helyütt is krumplilángosnak neveznek.
Az emlékízek íz emlékek: sejtések a nyelv hegyén, amik egy-egy hangulatra, illatra bukkannak fel a múltból. A reszelős túrosig mintegy harminc évet kell visszalépni az időben. Ez volt az egyik kedvenc sütim.
Egy jóízú Spanyolnátha projekt emlékezete, egy nevezetes nap apropóján tálalva.
Hamvas Karneváljában „Hermina néni porhanyóstésztát készít. A lisztet a margarinnal összedörzsöli…” Azóta érdekel, milyen az a porhanyós tészta, nyilván valami linzerszerűség, mert aztán tej, tojás és élesztő kerül bele még a regényben. Most csináltam egyet.
A ládákban, a szokásos pirosak mellett, szinte fekete, világos piros, sárga, majdnem fehér és „cirmos” paradicsomok is voltak. Vettem belőlük egy kis kollekciót, hogy az ízük is kiderüljön.