Címke: Alföldi László

Almárium, Hazai, Kisadag

Alföldi László: A Budaörsi Műhely uzsonnái

A nyolcvanas évek közepétől, a stúdiói és művésztelepi társaság szűkebb közösségéből, Budaörsön létrehoztuk a Budaörsi Műhelyt, ahol a mester, Fischer Ernő (1914–2002) haláláig, hétvégeken rendszeres összejöveteleket tartottunk. Ezzel privát módon kiegészítve, majd folytatva azt a közös szellemi munkát, amit a nagyobb közösségben addig megéltünk.

Almárium, Falatkák, Hazai

Alföldi László–T. Horváth Éva: Művésztelepi menza

Az 1953-tól működő, nagy múltú Budapesti Pedagógus Képzőművész Stúdió hagyományosan minden év júliusában, különböző helyszíneken rendezte a nyári művésztelepeket. A rendszerváltás áldozatául esett közösség utolsó tíz évében (1985 és 1995 között), Fischer Ernő festőművész és stúdióvezető irányításával, Sopronban volt szerencsénk három hetet alkotni minden nyáron.