B. Tomos Hajnal: A báránycsorba sava-borsa
Én is elkészítem minden évben a bodzavámi juhosgazdák receptje szerint a magunk egy-két adagnyi borslevét, s persze az elmaradhatatlan báránycsorbát.
Én is elkészítem minden évben a bodzavámi juhosgazdák receptje szerint a magunk egy-két adagnyi borslevét, s persze az elmaradhatatlan báránycsorbát.
A januári fagyban aprócska öregember kuporog valami rozzant suszterszéken a nagyváros egyik forgalmas járdáján. Előtte fehér gyolccsal leterített láda, rajta a szerény portéka: három, egyenként tíz, húsz és harminc tojást tartalmazó kartontálca…
Amíg élt, nálunk mindig anyai nagyapám szokta levágni s feltrancsírozni a disznót. Hajnalban, 5-6 óra körül érkezett, mikor a téli falu még az igazak álmát aludta, de nálunk már a legapróbb is talpon volt.
A napokban meglehetősen egyedi eseménynek voltunk tanúi Négyfaluban (Brassó megye). Százszázalékos magyar ajkú közönség előtt románul mutattak be egy magyar nyelvű könyvet.
Már csak a fák / szavára hallgatok. // Reggelente kezemet nyugtatom / – akár a Biblián – / a százéves almafán: / ki sem gondolom / s már érti, / már oldja sóhajom.
Életemben először / szusit eszem. / Elsőre furcsa, / száraznak, fanyarnak tűnik, / de szószba mártva már / simán lecsúszik.
Amikor apáddal összeálltunk, én még csak tizenkilenc voltam. Mit tudhattam akkor a háztartásról, főzésről-sütésről, miegyébről?
Gyermekkoromban mindig én segédkeztem nagyanyámnak, amikor kalácsot sütött. Hajnali négykor kelt, begyújtott a kemencébe, s mire én feltápászkodtam, már javában dögönyözte a tésztát.
Egyszer aztán, a bokrok s a derékig érő fű takarásában, megközelítettük a tanyát. Dehogy is volt az tanya, inkább csak egy nyomorúságos, deszkából, bádoglemezekből összerótt putri árválkodott ott, s annyi apró, félmeztelen purdé körülötte, hogy meg sem lehetett számolni.
Hat barátném és ugyanannyi szomszédasszonyom elkacagott históriájából szűrtem ki, hogy mióta idősödő férjeik tudomást szereztek a zeller férfipotenciára gyakorolt pozitív hatásáról, mintegy varázsütésre elkezdték enni e „csodaszert”.
Annyi étel sült, főtt, szeletelődött a másfél nap alatt, amennyi „normál körülmények” közt egy hét alatt sem. Az ám, de mi legyen a maradékok sorsa?
Sopánkodik az orvosom, hogy nem jól és nem hasznosakat eszem. De mi lenne az, ami finom és hasznos egyszersmind, alaposan lestrapált szervezetemnek?