UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Itt a Bar Rossi Bruna, benne csak egy maszkos lélek. Iszok majd egy kávét, de előbb irány a vár. Szürke ódon falai között megbújnak az elmúlt századok, annyira emelkedik a széltében elfogyó út, hogy beszorul az a csepp levegőm is. Utcából egy van, néhol olyan szűk, hogy a vállamat söpri az illatozó árnyékliliom.
Mohóságom oda, a tenger szaga, íze, zenéje és látványa jóllakottá tett. Mégsem bírom ki, hogy egy szelet pressuttu ‘e brebeit ne csenjek az asztalról.
A Lahma olyan, mint a török kenyér. A fáradt vándor álmodni sem merne jobbat. Főleg nem 2,40-ért.
A csipkebogyó jó lesz reggelre. Beáztatjuk, aztán felforrósítjuk a levét. Amikor a kiskés már nem bírja a kővé dermedt és feketére aszalódott gyümölcsöt trancsírozni, az öreg székely cselhez nyúl, mogyorótörővel morzsolja szét.
Az időt megállítani mi sem tudtuk, de meg-megfékeztük egy kicsit, amikor összegyűltünk pont annyian, ahány évet elveszítettünk virágba borulásunk óta. Őrültnek lenni egy napra olyan, mint örülni a napnak, amely amúgy sosincs benne a naptárban. Az év 367. 24 órájára sokat kell várni és az sem biztos, hogy eljő.
A sajtos galuska (Kasspatzl, Käsespatzle) osztrák étel, de még sosem került a tányéromra Ausztriában.
Abroszból kettő van. Egyiken eszünk, a másikon nem. A piros furnér konyhaasztal körül feszített a rend.