Börzsönyi Erika: Nyár ajándéka
Vöröslő dinnye / fekete magja, húsa / nyár ajándéka
Vöröslő dinnye / fekete magja, húsa / nyár ajándéka
1974 nyarán az első randira mentem, / naiv voltam és éppen húsz éves, / és mit sem tudtam róla, hogy azok / a barackok fogják meghatározni / felnőtt életemet.
Valamikor régen, amikor még családi házunk, és kertünk volt, mindig ültettünk krumplit is.
Kevés gyerek bírta ki, hogy ne dézsmálja meg a kenyér csücskét, hisz mindenki tudta, hogy a világon az egyik legfinomabb dolog a friss kenyércsücsök.
Valóságos szertartása volt a szilvalekvár főzésének, egész napot szánt rá a család, és a munkafolyamatban mindenkinek megvolt a maga feladata.
Amikor a fiam vegetáriánus lett, egy világ omlott össze bennem. Egészen pontosan a hagyományos mindenevő világkép.
Egy alkalommal szóba került, milyen finom volt a régi időkben az a nagy kerek, szürke sütni való tök, amit többnyire szeletekre vágva árultak a piacokon. Vajon hova tűnhetett?
Emlékezetem kimeríthetetlen tárházából, a múltból egy csokornyi zöld növény int felém: jellegzetes fanyar illatát is szinte érzem. Kapor.
Több évtizede már, de még ma is úgy idézik fel a nővérek azt a régi nyarat, mikor Sándor brassóit főzött a vendégeknek.
Régi vasárnapi ebédek emlékét idézi fel bennem a fejem felett ütemesen húst klopfoló kéz. Vasárnap délelőtt van, nyitott ablaknál ülök, amin bekúszik a vasárnapi ebédek illata. Tizenegy emeleten főznek húslevest.
Ha valaki nem tudná, a szalonnázásban az a jó, hogy az ember levág egy karéj kenyeret, feldarabol hozzá egy szép fej veres- vagy lila hagymát, szeletel egy kiadós adag szalonnát.
Sok éve már annak, hogy volt egy szerelmem. Bejárta az egész világot, mégis, avokádókrémet nálam evett először.