Túrós csuszát étteremben ettem később, már jócskán felnőttkoromban – kíváncsiságból rendeltem, mert annyit emlegették –, és azt a „langyos tésztára kevés hideg túrót morzsolunk” ételt köszöntem szépen, nem kértem többet. Aztán egy este…
Címke: Gáspár Zsuzsa
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #11 – Az első kocsonya és a nyílt bírálat meséje
Álltunk a konyhában, kinek-kinek a kezében a tányér. Péter villáján az első falat még úton volt a szája felé, mikor megszólalt, és azt kérdezte: Tudod, mi a baja a te kocsonyádnak?
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #10 – A túrógombóc és a jó szomszédság meséje
A túrógombócot a lányom is, a papája is nagyon szerette, épp csak tőlem nem kaptak soha. Arra már nem emlékszem, hogy megpróbáltam-e és nem sikerült, vagy próbálkozás nélkül valamiért azt gondoltam, hogy túrógombócot csinálni nagyon nehéz és bonyolult dolog. Mindenesetre a túrógombóc a hiányosságaim hosszú listáján szerepelt. Mígnem egyszer…
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #9 – A rokfortos csirke meséje járvány idején
Az először érkező vendég megtorpant, és azt mondta: fokhagymás ételt nem eszem. Innen nekem szakad a film, az est hátralévő részére nem emlékszem, arra se, mit evett végül, és egyáltalán, hogyan zajlott az egész vendégség.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #8 – A fokhagymás-borsos libamell meséje
Anyósom a hagymára azt mondta: pont kétszer annyit, mint amennyit gondolnál. Rosszul tettem, hogy nem hittem neki, de mikor először csináltam, abszurdnak tűnt, hogy két, azaz két egész libamellhez majdnem egy kiló hagymát vágjak össze. Pedig annyi kell, igaza volt.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #7 – A diókrémes-meggyes charlotte és a New York-i Paprikás Weiss találkozásának meséje
Nagyon kevés ételről tudnám megmondani, hogy mikor készítettem először, és hogy kinek. Annyira kevésről, hogy egész pontosan csak egyről – a diókrémes-meggyes charlotte-ról.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #6 – A lecsó meséje
Az enyémnek van szaftja, persze hogy van, lehet tunkolni, de az a szaft, hogy is mondjam… tömény. Talán ez a megfelelő szó.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #5: A töltött káposzta meséje
A töltött káposzta a „mindenki-kicsit-másképp-csinálja” ételek közé tartozik. Ennek ráadásul több különböző „alapreceptje” is ismert: kolozsvári, szabolcsi. Az enyémről egy biztos, hogy nem szabolcsi, mert paradicsom nincs benne. És talán mondanom sem kell, hogy az enyém a legjobb…
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #4 – A libazsír gyűjtésének meséje
A libazsírt otthon kellett előállítani, és ennek egyetlen módja volt. Ősszel, attól kezdve, hogy a libák már eléggé meghíztak, nagymamám minden héten pénteken vásárolt belőlük egyet a piacon.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #3 – A szentgyörgyhegyi palacsinta meséje
Nyár volt, és Balaton, és azért tényleg fiatalok voltunk, néha, többnyire stoppal, útnak is indultunk valamerre. Egyszer egy ilyen alkalommal nagyon elengedtük magunkat: beültünk egy szántódi étterembe, ahol volt az étlapon egy titokzatos nevű, ráadásul megfizethető étel: szentgyörgyhegyi palacsinta.
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #2 – A töltött libanyak meséje
Egyszer megkértem a barátaimat, hogy ha még egyszer azt mondom, töltött libanyakat készítek, lőjenek le. Kivagyiságból vágtam bele – az igazán jó sólethez bizonyos értelemben hozzátartozik a töltött libanyak, és az én sóletem igazán jó, hát muszáj volt…
Gáspár Zsuzsa: Receptmesék #1 – Sóletmese
Ha elmondok egy történetet vagy akár egy receptet, velem mindig az történik, hogy mindenről eszembe jut valami vagy valaki, kanyargok, leágazok, elágazok – mesélek. Most is így lesz. De a végén azért, ígérem, kiderül, hogyan készül a sólet. Mármint az én sóletem.