Amikor a vonatról leszálltunk, Szilágyi Zoli az állomás vendéglőjébe invitált. Nem volt megtervezve a restilátogatás, legalábbis részünkről nem, bizonyítja ezt a magunkkal vitt uzsonna is, de nem lehetett kitérni a barátságos meghívás elől.

Most már sajnálom az elmaradt beszélgetéseket. Pedig lehetett volna, mert miután a bivaly hazajött a csordából, s ő megfejte, kiült a háza elé, figyelte, mi történik az utcán, a faluban.

Egy Sara nevű vendéglőláncolat gyári kantinjában ettünk, szubvencionált és finom ebédet. Itóka az ebédhez – nagy választékban a gyár termékei: narancslé, Coca-Cola, gyenge sör… Feltűnt viszont, hogy tejet is lehet választani.

Mindjárt az elején tisztáznom kell, hogy nem Hamvas Béláról lesz szó ebben a kis visszaemlékezésben, hanem a medeséri Pali bátyámról, a Székelyföld közepén.

Erről nekem Túrterebes jut eszembe – újra. Meg egy „tejes” reklám. Így szólt: „Micsoda erő, micsoda izom / Reggel-este tejet iszom!”