Horváth Ira: Anyák napi reggelik
A kanálon és az alátéten kívül mindent, ami a képen látható, anyák napjára kaptam a gyermekeimtől.
A kanálon és az alátéten kívül mindent, ami a képen látható, anyák napjára kaptam a gyermekeimtől.
Délelőtt egy kicsit esett ugyan Pesten, de mire kiértünk a Kossuth téri házasságkötő teremből, már meleg volt, Szigetszentmiklósra pedig, a kertes családi házhoz, igazi nyármelegben érkeztünk meg, ahogyan az el is várható egy augusztus 15-i szombaton.
Egy dolog van, amiben szinte mindenki egyetért, ha sárgabaracklekvárról van szó: házi minőségűt a boltban nem találni, azt bizony otthon kell elkészíteni.
Ebben a Nagypéntek reggeli kompozícióban munka van. És véletlenek.
Van három mézeskalács. Sőt több. Érezni, van bennük anyag. Az ízük egy (finom), a formájuk három. Jelképeznek valamit.
A közétkeztetésben szocializálódva, alapvetően két ételtípussal találkoztam iskoláséveimben: olyannal, amit igyekeztem messze elkerülni (íze, látványa, illata miatt), és olyannal, amit imádtam, és fogalmam sem volt arról, hogyan kell elkészíteni. A Császármorzsa ez utóbbi csoporthoz tartozott.
A hetvenes évek legelején – akkoriban Szegeden éltünk – a Túró Rudi még nem volt országosan ismert, néha-néha lehetett csak kapni.
Aki vonattal hagyja el Berlint, az a Hauptbahnhof bejáratánál újabban igencsak étvágygerjesztő lépcsőzésre számíthat.
Ha áfonya, akkor nekem mindig az erdei áfonya jut eszembe, frissen fejt tehéntejjel.
– Sanyi úr, valami jó fajta lecsókolbászt szeretnék, rakott krumplit készítenék a hétvégén.