Lackfi János: Növényevők
Vonz az ártatlan, növényi erotika, / az áramvonalas banán becsapódása, / a narancs foszladozó odaadása, / hagyma ropogása, ízének szétszaladása, / sebtiben bekapott fiatal retek / kamikaze-halála.
Vonz az ártatlan, növényi erotika, / az áramvonalas banán becsapódása, / a narancs foszladozó odaadása, / hagyma ropogása, ízének szétszaladása, / sebtiben bekapott fiatal retek / kamikaze-halála.
Volt egyszer, hol nem volt egy kávé. Dupla kávé volt szegénykém, még nem raktak bele cukrot, se tejszínt. – Furcsák az emberek – gondolta –, keserű, fekete italt készítenek, aztán tesznek belé cukrot, hogy ne legyen keserű, meg persze tejszínt, hogy ne legyen fekete.
Alázatot a töpörtyűtől tanulni / amint önnön zsírjában sül zsugorodván / szemmel láthatóan öregszik…
Mit jelent magyarul „bekapni egy falatot”? Egy hordó aranyló húsleves, fél mázsa rántott hús, petrezselymes krumpli rogyásig, pacalpöri nagy lavórral, öt-hat tepsi csirkecomb (…). Nos, németül nem ezt jelenti.
Lenn ballag egy kolbászdarab, / ott fent pedig a nap halad, / darab-darab, / halad-halad, / kolbászolnak az ég alatt.
Kis magyaros alappal kezdjük, hiszen minden egzotikus ételnek jót tesz, ha magába issza a helyi ízeket. Hagyma, szalonna, paprika: zamatos Kárpát-medencei piranhalevest enélkül igencsak bajos elképzelni.
Finom csevapcsicsát vettünk, és Ágnes lányom rögtön megjegyezte, hogy ez a kolbász neki nem ízlik. Természetesen anélkül, hogy megkóstolta volna.
Lehunyta a szemét, legszívesebben mindenkit félrelökdösve előreszaladt volna ezen a novellán, mert érezte, hogy egy különteremben behűtött pezsgők várakoznak, és a jeges, buborékos kortyoknál most semmire sem vágyott jobban, de tudta jól, hogy minden elbeszélésnek megvan a maga ritmusa, és aki elébe akar vágni az eseményeknek, nagyon könnyen kizuhanhat az irodalomból, és örök keringésre ítéltetik, a megíratlanság terében súlytalanul lebegő űrszemét lesz belőle.
Füvekkel színezett / meleg vizet iszunk / Mintás színes papírt / ragasztunk falainkra
Történt ugyanis ötven évvel ezelőtt, hogy dédnagymamám egy Nagyberki nevű kis faluban diófát ültetett a ház udvarára. Diófának lenni kell a kertben, először persze évekig nem terem, utóbb viszont nekiiramodik, és tápláló csontkobakokkal potyogtatja tele maga körül a gyepet.
Ébredvén kegyetlen szomjúság gyötörte, ám örömmel vette észre, hogy a dereka nem sajog, mert épp egy nekibokrosodott medvefű-ágyra hanyatlott véletlenül.
A kocsmáros egy törlőronggyal felitatta a pultra kifröccsent verslábakat, és körbenézett. Szokványos nap.