UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Nagymama dunsztosüvegei több költözést is túléltek. A nagyobbak 2-3-5 literesek. Avokádó zöld, halvány zöld alma színű, akvamarin kék. Alacsony, zömök, karcsú rövid nyakkal; telt hasú, rövid, kicsi nyílással. De a legizgalmasabb a WARHANEK C. felirattal évszámmal is ellátott dombornyomásos volt.
A spirál formájú merülőforralót mostohaapám vette, aki akkora csodálattal adózott mindenfajta technikai vívmánynak, hogy még pénzt sem sajnált költeni rájuk.
Nagypapa sámlin ülve, kalapáccsal csapta agyon a diószemeket az udvar egyik bazalt járókövén, én fogazott fejű, kétnyelű acéleszközzel törtem a diót a püspökkenyérhez és a bögretésztához. Évtizedekig kitartott mellettem ez a diótörő, míg az egyik költözésnél elkallódott.
Örököltem nagymamámtól egy sárga fajansz méztartót, kissé ütött-kopott, de egyedi számozott darab, legalább hetven éves. Márkájára utaló felírás nincs, csak annyit ütöttek bele, hogy Dep H122/1.
A nászutunkon Zakopanét is útba ejtettük. Az egyik kanyargós utcában éppen népművészeti vásár zajlott. Rettenetesen tetszettek a járda szélére kiállított, ember nagyságú, feketére pácolt Krisztus- és parasztszobrok. Nem tudtunk volna megfizetni, ezért vigaszunkra vettünk egy kis polcot három faragott fűszertartóval.
Családunk legrégebbi kancsója már az ötvenes években járta Zebegény utcáit. Fehér, nagyfülű, öblös csőrű, kétliteres zománcozott kancsó volt. Több funkciót látott el.
Disznóöléskor a zsírszalonnából kisütött zsírt nagypapa félrehúzta a sparhelten a tűzről, és amikor kissé lehűlt, még folyékony állapotban beöntötte a nagy világoskék zsírosbödönbe. A maradékot a vajszínű kis bödönbe.
Gyermekként barbárnak és brutálisnak tűntek nekem a disznóölési ceremóniák, egyáltalán nem rajongtam értük, ellenben a fejedelmi vacsorafelhozatal elnyomta a gyomortájon keletkezett iszonyatomat. Annyira falánk voltam, hogy muszáj volt ennem mindenből.
Addig hencegett Duci nagynéném a kacsatálban sütött kacsáival, míg elindultam kacsatálat vásárolni, aztán elpanaszoltam anyósomnak, hogy egyik áruházban sem találtam vagy nem ismertem fel. Karácsonyra már ott pöffeszkedett nekem egy Römertopf cseréptál a terebélyes ezüstfenyője alatt.
Vettem egy olcsó, hajlított lemezből készített kuglófsütő formát, de már a kezdeteknél beletört a bicskám a kuglófsütésbe. Nem sikerült az élesztőt felfuttatni. Sebaj, sehol sincs törvénybe iktatva, hogy másmilyen tésztákat nem lehet kuglófformában sütni.
Drága jó anyósom, aki a II. világháború alatt ment férjhez, patikus kolléganőitől kapott nászajándékba egy kerek fém cukortartót. Kistányér nagyságú, domború tetővel. Kívül fekete, belseje sötétbordó. Beleöntve a kristálycukrot, a tartály pereme mentén a kissé áttetsző szemcsék színét mályvarózsaszínre változtatja.
Vízimolnár dédapámnak Zebegényben az Almáskerti patakon állt a malma, a víztől kissé távolabb pedig a háza. Nagypapáék tizenegyen voltak testvérek, a zebegényi felső-malom tartotta el őket.