Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #9 – Teflontepsi
Vékony fémből hajlították, így könnyű, nem törik le a csuklóm a kiemelésénél. Igen ám, csakhogy ez a vékony lemez még leejtés nélkül is eldeformálódott, hullámossá vált a pereme.
Vékony fémből hajlították, így könnyű, nem törik le a csuklóm a kiemelésénél. Igen ám, csakhogy ez a vékony lemez még leejtés nélkül is eldeformálódott, hullámossá vált a pereme.
Amik hiányoztak, hazahoztam nagymama házából, így került hozzám a fából készült, falra akasztható, egyik oldalán uborka-, a másikon tökgyalu.
Egyik névnapomra anyukám megörvendeztetett egy szép fehér fazékkal. A belseje barna zománccal van bevonva, az oldalát gerberák díszítik. Sárga, rózsaszín és bordó.
Elővettem a kredencből a nagymamámtól örökölt rücskös, kék zománcos diódarálót, aminek azonban költözéskor a felerősítő pofájáról elbitangolt a gumialátéte.
A modern edények előnyein felbuzdulva, gyarapítottam a készletemet egy bordómázas teflonlábossal, amibe már termetesebb hússzeletek is belefértek. A gondot inkább az okozta, hogy este, munkából hazafelé, kapok-e az ABC-ben friss húst.
Fiatalasszony koromban Pomázról jártam be a munkahelyemre a Gellért térre, heti hat és fél napra, így két gyerek mellett nem maradt volna szabadidőnk, ha komplikált ételeket készítek. Akkoriban találtam ki gyorsételeket, például a kuktás csirkét.
A negyvennyolc éves nagy kuktámon egyetlen csorba esett: leejtettem a konyhakőre és behorpadt a fedelének a pereme.
Nem szeretek órák hosszat ácsorogni a tűzhely előtt, míg a zöldségek és a húsok megpuhulnak, ezért a teflon tejforralóval egyidőben vettem két alumínium kuktafazekat is, egy két- és egy négyliterest. A levest a nagyban főzöm, a pörköltöt a kicsiben.
Amikor férjhez mentem 1972-ben, vettem egy teflon tejforraló lábost. (Akkor még nem volt tartós tej, forralással tartósítottunk.)