UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Tekintettel arra, hogy a Downton Abbey szakácskönyv hatalmas receptgyűjteménye egy ismertetésben semmiképpen nem rekonstruálható, úgy döntöttem, hogy a kötetből kiválasztom és kommentálom egy abszolút kedvencemet, s ezt követően egy „jaj, csak ezt ne kelljen megkóstolnom” fogást.
Aki szerette a Downton Abbey sorozatot, illetve a témából készült önálló filmet, az nagyon fog örülni ennek a filmképekben, fő- és mellékszereplők arcának felidézésében és tipikusan angol kulináris csendéletekben gazdag könyvnek.
Ami a nagyon gyorsan kipróbálásra csábító receptek egyike, az a mindössze öt [!] percet igénylő, a fagyizás helyett is nagyon ajánlható „Áfonyás-banános turmix gránátalmával” névre hallgató műalkotás.
Meik Wiking könyve, a Hygge a lehető legjobban hatott rám. Amint elolvastam, azonnal főztem egy nagy adag eperlekvárt, s katica alakú kis LED-lámpám fényénél tősgyökeres dán életszeretettel megettem belőle egy csészényi porciót!
Manuela Inusa könyvének teái természetesen sokkal rafináltabbak, „művészibbek” egykori kedvenceimnél. Olyannyira, hogy a legtöbbjük szinte afrodiziákumnak tűnik.
Johanna vértjét / kívántad egykor. // Ma oltalomnak elég / reszeltalma-tej-főzelék // páncélozta ruhád.
A könyvsétáltató című regény főszereplőjéről, a már hetvenharmadik évében járó Carl Kollhoff könyvesfutárról nekem már a könyvízlelgetés első perceiben szülővárosom, Pécs felejthetetlen „könyves embere”, az író és könyvkereskedő, a Libresszó alapítója, Kende Sándor jutott az eszembe.
Miközben Rhys Bowen rendkívül fordulatos történelmi „gasztrokrimijét”, Az Angyal-öböl felett című regényt ízlelgettem, újra meg újra eszembe jutott a neves táplálkozástörténész, Annie Gray méltán világhírűvé lett, pár éve angolul olvasott könyve, amely már munkája címében is ugyanazt a The Greedy Queen-t (Falánk királynő-t) hozza elénk, mint Bowen új kötete.
E karácsonyi miniatűrök egyike-másika olykor ugyan a tizenkilencedik századi kanadai lelkipásztorok hangján is meg-megszólal, de legyünk igazságosak: ugyanakkor rendkívül élettelien és szórakoztatóan, szeretni való módon vall arról, hogy a karácsony nem az „éljünk magunknak”, hanem az „éljünk egymásért” kitüntetett korszaka – vagy legalábbis annak kellene lennie.
Az őszutó / még epret / s öt szem málnát / adott.
Olyan elsőbálozó lányoknak főzött, akikkel együtt nőtt fel, … és míg ő az étterem forró, rossz szagú bugyraiban robotolt, az anyja barátnői a puha gyapjúszőnyeggel borított, hátsó privát termekben ebédeltek.
Amíg élek, nem felejtem el 1980 júliusának huszadik napját, amikor negyedik szülöttemet hoztuk haza a hatvani kórházból, aszódi otthonunkba, a Falujárók útjára.