Petrőczi Éva: Illatozó ételek, szépséges tájak
Ami a húsok, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek és fűszerek harmóniájában mindig jeleskedő székelyföldi konyhát illeti, arról elég bőséges tapasztalataim, ínycsiklandozó íz-emlékeim vannak.
Ami a húsok, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek és fűszerek harmóniájában mindig jeleskedő székelyföldi konyhát illeti, arról elég bőséges tapasztalataim, ínycsiklandozó íz-emlékeim vannak.
E karácsonyi miniatűrök egyike-másika olykor ugyan a tizenkilencedik századi kanadai lelkipásztorok hangján is meg-megszólal, de legyünk igazságosak: ugyanakkor rendkívül élettelien és szórakoztatóan, szeretni való módon vall arról, hogy a karácsony nem az „éljünk magunknak”, hanem az „éljünk egymásért” kitüntetett korszaka – vagy legalábbis annak kellene lennie.
Az őszutó / még epret / s öt szem málnát / adott.
Olyan elsőbálozó lányoknak főzött, akikkel együtt nőtt fel, … és míg ő az étterem forró, rossz szagú bugyraiban robotolt, az anyja barátnői a puha gyapjúszőnyeggel borított, hátsó privát termekben ebédeltek.
Amíg élek, nem felejtem el 1980 júliusának huszadik napját, amikor negyedik szülöttemet hoztuk haza a hatvani kórházból, aszódi otthonunkba, a Falujárók útjára.
S itt szépen elérkeztünk a harmadik Villa-regény másik kulináris Leitmotívjához, a Németországban Pommersche névre hallgató pomerániai pástétomhoz. Ez ma is a német reggelik, uzsonnák, vacsorák fontos alkotóeleme.
Szerencséje van mindazoknak, akik Kisfaludy Sándor, alias „Himfy” egykori sümegi otthonába, napjainkban emlékházába látogatnak, hiszen a költő és felesége-múzsája, Szegedy Róza életéről valló, mesélő tárgyak mellett hónapról hónapra egy szép ráadás is várja itt a betérőket.
Az itt mellékelt képen sokunk közös gyermekkori élménye jelenik meg: egy faragott oszlopokkal-tornyocskákkal és márványlappal ékes, tizenkilencedik század végi ebédlőszekrény, vagy ahogyan a hangulatos grafika készítőjével közös, kétnyelvű szülővárosunkban, Pécsett-Fünfkirchenben becézték: „kredenc”.
Családunk több évtizedes kedvence a zabpehelyleves, amelynek számtalan variációját főztem már meg házam népének. Még az unokák közt is van olyan különc palánta, aki nagyon szereti.
Tekintettel arra, hogy sem a ceruza, sem az ecset kezelésében nem tudok jeleskedni, ezúttal egy saját készítésű fotós gyümölcs-csendélettel, pontosabban, egy áfonya–málna „duó” képével fejezem be új könyvem végleges vízfestmény-remekeinek halk megünneplését.
A könyv – szellemes, szerencsés, találó, s a mű lényegét kiválóan összefoglaló választás ez – egy Julia Child-idézettel indul: „Ha főzöl valakinek, aki közel áll hozzád, az felér a legszebb szerelmi vallomással.”