UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Hivatalos kitüntetésekben csöppet sem bővelkedő életemben kaptam azért jó néhány, életem végéig szeretetet sugárzó, erőt adó elismerést. Olykor olvasóimtól, máskor pedig tanítványaimtól, akikkel összehozott a sors a Károli Gáspár Református Egyetemen töltött csaknem húsz év alatt.
A könyv hősnője az okos, találékony, erős akaratú Madame Clicquot (lánykori nevén: Barbe-Nicole Ponsardin), aki Reimsben született, egy jómódú polgárcsalád sarjaként. 1777-ben, húsz esztendős korában feleségül ment a kezdetben csak vörös- és fehérborral, majd habzóborral is kereskedő François Clicquothoz, házasságuknak nyolc évvel később a férj halála vetett véget.
Húsvét második napján írom ezeket a sorokat, de még véletlenül sem egy nyusziról, legyen az csoki, vagy dísztárgy, vagy éppen játék. Hanem egy nagyon szép, fehér porcelánegérről, amelyet – óriási luxus volt ez nekünk akkoriban, 1982 táján – azért vettem meg, hogy a hűtőszekrénybe kerülő, az idő tájt még nem túl változatos sajt-zsákmányainkat frissen tartsa.
Igaz, lassan hét éve annak, hogy Erdélyi Z. Ágnes varázslatos és igaz balatoni „kulinármeséi” és Szalontai Ábel táj- és ételfotói közös albumba rendeződtek, mégsem elkésett és időszerűtlen röviden bemutatnunk ezt a klasszikus értékű, szépséggel, bölcsességgel, életszeretettel, továbbá a nemes ételek és borok szeretetével teli könyvet.
Maria Nikolai németül Münchenben megjelent, egyszerre ipartörténeti, emancipációs és szerelmes regényére alaposan felkészített a sors. Már nagyon korán megtanultam, hogy a csokoládé, a csoki nem „csak” édesség, nem csak a szerelem jelképe, hanem bizony sokszor maga a nagybetűs Élet.
A kilenc láb magas és csaknem 230 kilós, négyrétegű gyümölcstorta, amely nagyrészt az Ausztrál Leányegyesület által küldött nyersanyagokból készült el, s amelyet az ifjú férj vadonatúj kardjával szeletelt fel, egy nemzet testét-lelkét melengette 1947 késő őszén.
Most vagyok boldog: / két formás, köményes / cipóba sütöttem bele / minden vidám, s kedvetlen percemet.
A nagy sikerű Anne-sorozat előzménytörténetének, a Marilla a Zöld Oromból című regénynek sikerének titka elsősorban a szerző, Saray McCoy szinte „rokoni” szeretete és érdeklődése Avonlea kisvilága iránt. Marilla ifjúkorának történetében két piros gyümölcs, a ribizli és a málna is főszereplő.
Pokorny Lia receptjei a szó legnemesebb értelmében zöldek – és nemcsak az ivólevek és a desszertek, hanem a húsételek is. A Lia komponálta zöldségpörölt egyik ősét, a zöldborsópörköltet valamikor gyakran magam is feltálaltam, igaz, nemegyszer hó végi kényszerből – de a család apraja-nagyja szerette…
Nagymama egyik fő varázslata, különösen a nagy ünnepek táján, a „kétéltű ételek” kitalálása volt. Amikor egy nyersanyagból több fogást is remekelt.
Körülbelül fél óra múlva bekövetkezett az adventi körtecsoda: otthonunk legtávolabbi zugát is fenséges illat töltötte be, olyan fűszeres gyümölcspára, amely messzire repített a morcos jelenből, távoli otthonomba, a gyerekkori Pécsre, Rákóczi úti konyhánkba, ahol nagymama nem is főzőleckéket, inkább konyhalélektani útravalót adott nekem.
Karácsonyhoz közeledvén, valósággal „vadászgatok” az olyan könyvekre, amelyekben az emberi kapcsolatok alakulását az ételek, az ízek fejezik ki. Így nagy örömmel bukkantam rá Josie Silver már több mint harminc országban megjelent, részben karácsonyinak mondható történetére.