Sós Evelin: Mesetabletta #12 – Sztaniol
Annak idején a csokievésben az is nagyszerű volt, hogy a végén megmaradt az ezüstpapír, más néven sztaniol. Mindenki kisimította, és óvatosan eltette egy könyv lapjai közé, vagy egy dossziéba.
Annak idején a csokievésben az is nagyszerű volt, hogy a végén megmaradt az ezüstpapír, más néven sztaniol. Mindenki kisimította, és óvatosan eltette egy könyv lapjai közé, vagy egy dossziéba.
Kalácsgótika.
Az általános iskolai napköziben legtöbbször egy nagy tálca lekváros kenyér volt uzsonnára, inni nem kaptunk.
Lelki szemeim előtt megjelent a múltból egy nagy bevásárlókocsi, egy stockholmi szupermarket oldalában. Ott árválkodott gazdátlanul, de ami mindennél rosszabb volt: többféle mélyhűtött termék is volt benne.
Egy szép napon megláttam, hogy egyik kolléganőmnek két csodálatos színű filctolla van: egy türkiz és egy mohazöld, kicsit okkeres árnyalat. Mindjárt támadt egy ötletem, hogy milyen képet csinálnék ezzel a két színnel.
Fokhagymaernyők.
Annak idején a szobatársam, Ilonka megkért, hogy amikor megérkezik a friss főzet, fújjak felé egy kis illatot, mert ő csak szagolni szerette, inni nem.
Úgy kezdődött, hogy feltűnt: a reggeli és esti tea egyre ízetlenebb, mert már szinte semmi citrom nincs benne.
Régen, gyermekkoromban, a virslievés nem volt mindennapi szokás. Mindig valamilyen ünneppel, kellemes eseménnyel függött össze.
Anyukámat gyakran megkértem annak idején, hogy készítsen nekem morzsás tojást. Ez egy olyan étel, amelyet a spórolásnak köszönhetek.
A legutóbbi karácsonykor a szokásosnál is jobban rajongtam a szaloncukorért.
Az utolsó padban ültem, és újabb és újabb produkciókkal kápráztattam el az osztálytársaimat. Azt mutattam be mindig, hogy én nem figyelek az órán.