Székely Ervin: Kései tarkedli
Már csak elmosódó emlékeim vannak arról, milyen volt az a tarkedli, amit kisgyerekkoromban sütött nekem nagymamám. Mindössze annyi maradt meg belőle, hogy nem szerettem, de már nem emlékszem, miért.
Már csak elmosódó emlékeim vannak arról, milyen volt az a tarkedli, amit kisgyerekkoromban sütött nekem nagymamám. Mindössze annyi maradt meg belőle, hogy nem szerettem, de már nem emlékszem, miért.
Aki a múlt század hatvanas éveinek végén, a hetvenes évek elején volt fiúgyermek Nagyszalontán, és Húsvét másodnapján locsolkodni járt (ki ne járt volna?), az tudja, hogy a vendéglátás a lányos házaknál elképzelhetetlen volt rácsos tészta nélkül.
Reggeleimnek van egy ismétlődő rítusa. Miközben elkészítem a früstökömet (ma zsidó tojás volt pirítóssal), az egyik macskánk felugrik a konyhaablak párkányára és keservesen nyávog.
Saját recept alapján elkészítettem a sajtos, kolbászos kenyeret és a tepertős pogácsát is, hogy összehasonlíthassam, melyikből fújnak jobban a pusztai szelek, melyikben bőg hangosabban a gulya és tilinkózik szebben a pásztor.
Van a túrós bukta készítésének egy kulcspillanata. Nevezetesen az, amikor az ember a négyzetre vágott tészta négy sarkát batyuszerűen összefogja, s megpróbálja őket összeragasztani.
A havasi kifli némi dilemmát okoz a kőttes tíszta szenvedélyes kutatóinak.
Egyik első emlékem az, hogy apám születésnapját ünnepeltük. Többen voltak nálunk, és én egy vendég kisfiúval a perzsaszőnyegen sós stanglival kardoztam. Hullt a morzsa és a köménymag, a „kardjaink” rendre eltörtek… A többit el lehet képzelni.
Több mint harminc évvel ezelőtt volt alkalmam a brádfalvi autóbusz-állomáson virşlit enni. Egy füstölgő bádogbódéban árulták, s mintegy félórás sorban állás után, barna csomagolópapírban nyomta a kezembe.
Főzni mindig is szerettem, de ez ilyenkor több, mint ételkészítés. Egyfajta szabadulás, a „civil élet” megidézése (pont olyan, mintha…), emlékezés hajdani piknikekre, bográcsozásokra.
Adva volt egy szerény adag tegnapról maradt lecsó és valamivel több rizs. Ezt az alapanyagot kellett átmenteni, s felhasználni ötszemélyes családi ebéd készítéséhez…
A román ortodox naptár szerint december 20-án van Szent Ignác napja, ekkor kell levágni a disznót, és ekkor készítik el a disznó torát (pomana porcului), amit rendszerint az annak feldolgozásán munkálkodók esznek meg. De mi legyen az étellel, ha annyi készül belőle, hogy nem tudják megenni?
Diákkoromban még úgy ittam a kávét, ahogyan Gregory Corso írta a verseit: sallangmentesen, kerülve minden cifrázást, fölösleges cicomát, vagyis cukor és tej nélkül. Aztán az évek múltával egyre több kompromisszumot engedtem meg magamnak.