Dárdai Zsuzsa: Brodmann néni „vakarcs” süteménye

Nyolc éves koromtól néhány esztendeig, még valamikor az ötvenes-hatvanas években, Szigetbecsén laktunk, ahol Apuka iskolaigazgató volt. Tágas, több szobás pedagógus-lakásban éltünk az iskola területén. Sokat tudnék mesélni a faluról, ahol felnőttünk – két testvéremmel, Ildivel és Gyöngyössel –, s amelyet oly’ nagyon szerettünk, de most a sok varázslatos tünemény közül Brodmann néni „vakarcs” süteményét emelném ki.

A Brodmann család velünk szemben lakott, egy apró telek apró házában. A hat gyermek és az apa-anya két tapasztott padlójú tiszta szobácskában élt. A sparheltben égett a tűz, és Brodmann néni minden nap finom, egyszerű ebédet főzött népes családjának.

Anyukánk Ráckevén dolgozott az idő tájt, ő volt a Járási Vöröskereszt titkára. Reggeltől estig szervezte a véradásokat, látogatta és felkarolta az elesetteket, miközben Apukával együtt a falunak amatőr színházat szerveztek, rendeztek és persze szerepeket is játszottak. Szóval nagyon elfoglaltak voltak. Anyuka, amikor délután hazafelé tartott a munkából, mindig hozott nekünk a ráckevei cukrászdából franciakrémest vagy „sarokházat”, kimért nápolyikat, sok-sok finomságot. És nagyon elcsodálkozott, amikor látta, hogy nem nyúlunk az édességek után, ám annál nagyobb kedvvel eszegetjük Brodmann néni vakarcsát, és Bambi helyett szívesebben isszuk az ő kútjukból húzott friss vizet.

Ne gondoljatok furfangos süteményre, vagy varázslatos vízre. Mindkét „élelem” a szeretettől, az egyszerű, tiszta élet példájától, a szegénység igazságától vált számunkra örök emlékké, épült bele életünk mindennapjaiba… És az az érzésem, hogy Szász Janira is mindezek alapján találtam rá…

Ahogy visszaidézem, a „vakarcs” receptje nagyon egyszerű lehetett, arányokat azonban nem tudnék mondani, mert én csak ettem és ettem ezt a csodás ételt, és sosem kérdeztem meg Brodmann nénitől, hogy miből, mennyit… Az biztos, hogy lisztből, vízből, zsírból és sóból állt. Az összetevőket jól összegyúrta, talán még egy tojást is tett bele, vagy ha volt otthon, akkor egy kis tejet, de ez nem biztos, majd kinyújtotta a tésztát körülbelül egy centiméteres magasságúra, és kisütötte a remben, azaz a sütőben. Amikor elkészült, négyzet alakú darabkákra vágta, de az is előfordult, hogy csak úgy törtünk belőle…

Érdemes kipróbálni; hamarosan én is megteszem, de azt az íz-élményt, amit nyolcévesen éreztem, aligha lehet már visszahozni.