Láng Eszter: A receptfüzet

Abba az életkorba kerültem, amikor komoly receptfüzetet tudhatok magaménak, de őrzöm az édesanyámét is, és egy másikat, sokkal régebbit, valamelyik felmenőmtől, neve az idők homályában elveszett, titokká vált. Az enyém úgy kezdődött, hogy édesanyám beleírt még hajdanában – amikor a gyermekeim kicsik voltak és rendszeresen főztem, sütöttem, befőztem – néhány kedvenc receptet egy kékfedelű spirálfüzetbe, piskóta, vizes piskóta, krémek, lekvárok, befőttek, savanyúságok, köztük a családi vizesuborka sorakozott egymás után.

Ebbe a füzetbe kezdtem aztán gyűjteni én is a kipróbált ételek leírásait. Később azokat az egyszerűen, gyorsan elkészíthető ételeket is beleírtam, amelyeket én találtam ki. Ezek alapja mindig valamilyen hirtelen kisütött hús, amit aztán ezzel-azzal megbolondítottam. Franciásan-erdélyiesen főztünk, ez gyakorlatilag fűszerpaprika-mentes volt, ám helyette borsot és sok zöldfűszert használtunk, tárkonyt, csombort, petrezselymet, kaprot, majoránnát, lestyánt, babérlevelet, egyebet, és tejfölt, tejszínt, rumot, gyümölcsöket. Ehhez általában sima főtt rizst, főtt krumplit, krumplipürét és zöldsalátákat, citromos reszelt sárgarépát, kompótot tálaltunk, elég változatosan, mindenki szerette. Amikor a fiam a menzán kezdett ebédelni, egyszer, egy otthoni vasárnapi ebédnél megjegyezte: „Anya, ott nem úgy főznek, ahogy mi.” „Hát hogyan, kisfiam?” „Mindennek egyforma az íze. Minden paprikás.”

Hát bizony, máig se igen főzök paprikás ételeket, valahogy nem megy az nekem…