Hoffmann Márta: Spenótos estebéd
Az a megtiszteltetés ért, hogy az Arnolfini házaspár személyesen tett látogatást hajlékunkban, azaz Recsi cicánál és lelkes gazdájánál.
Az a megtiszteltetés ért, hogy az Arnolfini házaspár személyesen tett látogatást hajlékunkban, azaz Recsi cicánál és lelkes gazdájánál.
Gyerekkori kedvenc ételeim az ízen, illaton kívül emberekhez, helyzetekhez kapcsolódnak. Ott van például a krumplis nudli édes morzsával és porcukorral. Ez azokat a ritka ünnepeket idézi, amikor vidámság volt, és a Mama gyors mozdulatokkal, sorban egymás után sodorta a nudlikat; ez a mozdulat, és a keze emléke kötődik hozzá.
Néhány hete minden reggel ezt iszom a zöld tea után.
Mit tegyünk, ha hajnali ötkor váratlanul felébresztenek a kollégiumban? Keltsük fel az egyik szomszédunkat, és javasoljunk főzőcskézést aznapra.
A tavasz a kamra- és hűtőtakarítás időszak is. Fel kell készülni a közelgő befőzési szezonra, vagyis ki kell enni a maradékot a mélyhűtőből és a kamrából…
Az 1953-tól működő, nagy múltú Budapesti Pedagógus Képzőművész Stúdió hagyományosan minden év júliusában, különböző helyszíneken rendezte a nyári művésztelepeket. A rendszerváltás áldozatául esett közösség utolsó tíz évében (1985 és 1995 között), Fischer Ernő festőművész és stúdióvezető irányításával, Sopronban volt szerencsénk három hetet alkotni minden nyáron.
Abba az életkorba kerültem, amikor komoly receptfüzetet tudhatok magaménak, de őrzöm az édesanyámét is, és egy másikat, sokkal régebbit, valamelyik felmenőmtől, neve az idők homályában elveszett, titokká vált.
Tarpai pici gyerekkorom legkedvencebb étele a túrós palacsinta volt. Egyszer annyira megkívántam, hogy Édesanyámnak nem hagytam békét, és abba kellett hagynia minden munkáját, hogy süssön nekem palacsintát.
Ma sem tudom, miért pont cselló volt a gúnyneve a konyhaszolgálatnak. A külső őrség háromórás váltásaihoz képest nem volt megterhelő, ugyanakkor volt benne valami rettenetes kiszámíthatatlanság.
Szombat, a piknik napja. Szigetszentmiklósi Kisduna-part, tíz óra körül. A kutyások már elmentek, a jégkrémesek még nem jöttek, a horgászok hosszú méla lesben. A Halászkert felől egy bogrács közeleg.
Egészen pontosan: három tojás.
Azon a mai napig vitatkozik a tudomány, hogy mi volt a kezdeteknél a lótartás szerepe: a húsfogyasztás, a vonóállat, vagy a lovaglás?