A quiche valahogy eddig kimaradt az életemből. Így amikor felkérést kaptam, hogy készítsek egyet az Arnolfini Gastro Fesztiválra, nem mondtam azonnal igent, de megígértem, hogy teszek egy kísérletet, aztán meglátjuk.

Először is tájékozódtam az interneten, ki, hogyan, miből csinálja, majd igyekeztem mindezt elfelejteni. Az elképzelésem az volt, hogy a szokott zöldséges rakott tésztám összetevői, ízesítése, kinézete megfelel a célnak (sárga sárgarépa, piros sárgarépa, karfiol, brokkoli; pulyka darált hús), a fűszerezés meg titok. A bajom a tésztával és a technikával gyűlt meg. Ahány recept, annyiféle a liszt és a zsiradék (vaj, libazsír) aránya. A fő gond a begyúrt, kihűtött tészta kinyújtása volt; nem hagyta magát. Mindig berepedezett a széle és kicsi volt a beszerzett edényhez képest. Ezért szorgalmasan emeltem a mennyiségeket, míg sikerült megtölteni az edényt.

A tészta szélét ügyesen restauráltam, míg a másodiknál a lányom megnyugtatott, hogy ő igazából a rusztikus szélűt szereti. Viszont az edényből nem akart kijönni (a másodiknál sikerült!), így nem akarván kockáztatni, a sütőedényben tálalás mellett döntöttem. A két első próbánál derült ki, hogy a tészta közepén vékony nyers csík van, így a végső darabnál elősütöttem a tésztát. Valamint jobb, ha a darált húst is előre elkészíti az ember (kis hagymával), hogy az íze jobban megmaradjon, úgy kevertem a zöldségek (tejföl, tojás, kis liszt) közé. Ja, a tetejére bacon szalonna dukál! A sütéskor már csak az illatokra kell ügyelni, hogy ne érje el az égett szintet.

Na, jó, elárulom a fűszerezés titkát is: Achar Masala.

Végül a fesztiválom a harmadik készítményem felkerült a Quiche Vendéglő asztalára, és örömmel tapasztaltam, hogy maradéktalanul el is fogyott. A kép azonban nem azt, hanem életem első quiche-alkotását ábrázolja.

4 thoughts on “Torma Cauli: Az első quiche

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel