1999 a kedélyhullámzás éve volt. Kéthetente valami okból kisebesedett a nyelvem, majd be is gyógyult. Kéthetente ütötte fel bennem a fejét a kétségbeesés, majd a remény. Nem leltem örömöt egyetlen étkezésben sem, utánuk mindig a fájdalom következett. Kísérletezni kezdtem, időről időre más ételeket vontam meg magamtól, végül már csak banánon éltem, legyengültem, orvostól fogorvosig vonszoltam magam. Legvégül kicseréltettem az összes amalgámot a fogaimban fehér tömésre. Talán ez volt a megoldás, talán más, a tünetek mindenesetre egy év elteltével alábbhagytak, újabb negyedév alatt meg is szűntek.

2000-ben törvényszerűen estem át a ló túloldalára. Azon kaptam magam, hogy egyre nagyobb élvezetet találok evésben, ivásban. Kerestem vagy szándékosan idéztem elő helyzeteket, melyekben szomjúságomat, éhségemet a maximumig fokozhattam. Munkában, sportban feszítettem a húrt majdnem a rosszullétig, hogy aztán bőkezűen jutalmazhassam meg magam. Emlékszem, tihanyi nyaralásunk során például kihagytam a reggeliket, fociztam minden délelőtt, ha nem volt partner, egyedül is kergettem a labdát, közben nem ittam egy korty vizet sem. Mire koradélutánonként ebédelni indultunk a Halásztanyára, már teljesen kimerült voltam. Soha olyan mohón nem emeltem számhoz a gyöngyöző söröskorsót, a villára szúrt, magos bundában sült jércemell szeletét.

Aztán 2001-re minden visszalassult a korábbi évek tempójára. Elégtételt vettem 1999-en, majd hátra sem nézve továbbléptem.

2 thoughts on “Veress Tamás: Millenium

  1. Igen, az éhségből evőnek egészen más a szempontja, mint az éhség nélkül evőnek, de mindkettőnek meglehet a maga kulináris mámora, kéje, – bónusz, az evést megelőző sóvárgás élménye. (Persze, most az éhséget önként vállalókról, és nem a kényszerű éhezőkről beszélek.)
    Aztán ott van még pl. a lezser éhség: "melyet csak az igazán jó ebédek után érezhetni, és amelynek következtében – majd végig a kávé alatt – azon kell tűnődni, hogy nem kellene-e mégis valami keveset még esetleg rendelni." EP
    Berci

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel