Balla Erna: Egy szombat Velencében

Hideg van. Velencei nedves hideg, november vége. A város viszonylag üres. Eredetileg a csaj csapattal jöttem a biennáléra, de aztán annyira megfáztam, hogy a magány mellett döntöttem. A baj ott kezdődik, hogy nekem Olaszországban minden nap egy kiló pluszt jelent. Mert nem vagyok hajlandó nem enni, sőt.

Szombat. Erősen indul a reggel: prosecco, cappuccino, tojás, szalámi, édesség. Csak félig olasz, de egy csodálatos helyen. Aztán egy alapos vizit a halpiacon, s némi pihenés után random séta – mert aki Velencében nem téved el, az nem is volt ott. És két óra múlva, persze összefagyva, meg is találom, amit keresek: Trattoria Dona Onesta (rólam van elnevezve: az őszinte nő). Először egy kis Spaghetti alla Busara, utána meg Fegato alla Veneziana. Ismét jöhet némi lagúna, egy-két Tiziano is becsúszik közben, aztán haza aludni egy kicsit. A késő délután a Rialto környékére csábít vissza, ahol már reggel kinéztem egy bacarit – egy tipikus velencei bárt, ahová az ember vacsora előtt még benéz egy italra és pár falatra, azaz cicchettire. Így vacsorára már elég egy Carpaccio di manzo, meg természetesen az elmaradhatatlan spagetti, tenger gyümölcseivel. És véget is ért a szombat.