Láng Eszter: Rizskoch

Rizskoch, vagy ha úgy jobban tetszik: rizsfelfújt. A kép láthatót a húgom készítette, és mire eszembe jutott lefényképezni, hogy megírjam e kis történetet a recepttel együtt, már csak ennyi maradt belőle. Reggel van, ilyenkor vagy kora hajnalban jutnak eszembe a legjobb ötletek, cikket is ilyenkor szoktam készre írni. Ám, mivel reggeli nélkül nem szoktam se munkához fogni, se elmenni hazulról, körülnéztem a hűtőben, mit ehetnék, s felfedeztem a maradék a rizskochot, amit Éva készített s hozott Budapestről Miskolcra édesanyánkhoz. Természetesen jutott nekem is belőle. Már majdnem nekiláttam, amikor jött az ötlet, miért ne osztanám meg másokkal is, legalább virtuálisan. Persze nem azt fogom leírni, ahogyan a húgom csinálta, mert azt ő tudja igazán, hanem ahogyan én szoktam. Éva egyébként feltarisznyázva, s mindig főtt étellel érkezik édesanyánkhoz, nála szoktunk találkozni hetente. Mostanában még előre elkészített tejeskávét is hoz, mert anyukánk azt úgy szereti, ahogyan a húgom készíti. Nagyon jó háziasszony, gyors, tűzről pattant. Remek logikai készsége a főzésben is megmutatkozik. Ő tud paprikás, magyaros ételeket is főzni, én nem, csak erdélyies, franciás ételeket. Ha jó paprikás csirkét szeretnék enni, azt csak nála tehetem.

Magam a háztartási idővel nagyon spórolósan gazdálkodom, a főzést is gyorsan elintézem. A rizset – nem rizst, hiába húzza alá a helyesírási tanácsadó, igenis rizset, ahogyan a székelyföldön mondják, s ahogyan gyermekkoromban tanultam – mindig jó bőven mérem olyankor, ha garnírungként fogom használni, mert arra számítok, hogy a maradékból másnap rizsfelfújt készül. Nem mosom meg, úgyis megfő. A hideg vizes leöblítés ebben az esetben teljesen fölösleges, csak kimossa a tápanyag egy részét. Egyszerűen, enyhén sózott vízben megfőzöm (1 rész rizs, kb. 2,2 rész víz) kevergetés nélkül, ahogy a vietnami szobatársaimtól tanultam hajdanában, a debreceni Kossuth egyetem kollégiumában. Egy rozsdamentes edénybe beleöntöm a rizset, amit pohárral szoktam mérni, rá a megfelelő mennyiségű, enyhén megsózott vizet. Amikor felforr, ici-pici lángon, a fedő alatt kis rést hagyva főzőm addig, amíg majdnem (de csak majdnem!) elfő a víz. (Ez pont annyi idő, ami alatt elkészíthető a leves és a mártás vagy a saláta is.) Ekkor leveszem a tűzről, beburkolom egy nagy konyharuhába, beteszem a díszpárnák közé, ott várakozik tálalásig. És amíg ott duzzadoznak a rizsszemek, kisütöm a hirtelen- vagy rántott, vagy akármilyen szeleteket, tehát a húst, és jöhet a tálalás.

Másnap előveszem a maradék rizset a hűtőből, öntök rá tejet, adok hozzá cukrot, és készítek lassú tűzön egy tejberizst (a rizset fumigálóknak a kedvéért most csak így), a vége felé adok hozzá vajat, esetleg tejszínt. Itt meg is állhatnék, mert a tejberizst mindenki szereti a családomban, de ebédre, főfogásnak ez nem elég, tehát ez lesz a koch alapja. A rizs mennyiségétől függően néhány tojás sárgáját kikeverem cukorral, összekeverem a tejberizzsel, hozzáadom egy citrom lereszelt héját, a fél- vagy egymaroknyi mazsolát (ezt azért megmosom, kicsit áztatom is meleg vízben), felverem keményre a tojásfehérjét, majd óvatosan belekeverem a masszába. Egy nagy, kizsírozott (margarinozott, vajazott, olajozott) jénai edényt beszórok zsemlemorzsával (alias prézlivel), óvatosan beleöntöm a koch masszáját, előmelegített sütőben megsütöm, körülbelül negyven percig. Melegen tálalom. Lehet hozzá választani bármilyen gyümölcsöntetet, lekvárt. És hidegen is finom! Hogy el ne felejtsem: amíg sül a rizs, készítek egy gazdag levest, például egy román csorbát sok zöldséggel és hússal. Így az idő jól ki van használva. A húgom rizskochját szilvadarabok borítják, ő sütés előtt félszilva-darabokkal fedte be, az idénynek megfelelően.

S hogy jól is érezzem magamat, főzés közben bekapcsolom a(z) (sz)ámítógépet, hogy valami jóféle muzsikával ámítson el. Például a 100 tagú cigányzenekar koncertjével…