Abafáy-Deák Csillag: Sörhab

Nagy pohár sör az apja előtt. Apró buborékokból áll össze a hófehér hab és gombaként remeg az ital tetején. Mintha tejszínhab lenne. Utálja a tejszínhabot. A habzó ital érdekli, két kézzel nyúl a korsó után. Gyereknek ne, visít nagynénje. Nagyanyja legyint, hadd igyon a habból, az legalább tápláló. Ez már nem tetszik neki, ami tápláló és jót tesz a gyerekeknek, azt általában nem szereti. Csak a kakaót, de attól idegesek lesznek a gyerekek, mondják. Ő biztosan nem a kakaótól lesz ideges, sőt, de őt senki sem kérdezi. Ilyen dolgokról főleg nem. A kérdezéssel sok gond van. Csak akkor szabad beszélni, ha kérdezik, különösen az asztalnál étkezéskor, pedig inkább a gyereknek kellene kérdezni, mert folyamatosan kérdések kavarognak a fejében. Próbálja megválaszolni, de mindig újabbak tolakodnak elő, így nagyon sokat kell gondolkozni. Ebbe igaz, nem szól bele senki, és mivel csendben van azt hiszik, ő jó gyerek. Szófogadó, mondja gyakran nagynénje. Megfogadja, vagyis inkább megfogja a szót, ami benne van, nem engedi ki, sose tudják meg, mire gondol.

Idd le a habot, mondja az apja és feléje csúsztatja a korsót. Fel se emeli, beszürcsöli egy húzásra, mintha már gyakorolta volna. Ez a gyakorlás lehetetlen, az asztalnál szürcsölni nagy bűn. Az ajkára ragadt hab zizegve, bizseregve semmisül meg. Nem kérdezték, mégis mondja, csak levegőt ivott. Az aranyló, gyöngyöző folyadékot szerette volna megkóstolni. Kihasználja a döbbent csendet, nem várja meg az újabb tiltást, belekóstol az italba. A korsó nehéznek tűnik, nem kísérletezik azzal, hogy felemelje, így a szürcsölés elkerülhetetlen. Fél korty elég, hogy eldöntse, egyelőre marad a kakaónál. Úgy szereti, ha jó sötétre készítik, így kevésbé érződik a tej íze, mert azt sem szereti. Amikor felfőzik, mert azt muszáj, úszik a tetején a föle, és ahogy kezd kihűlni, vastag hártya képződik rajta, ami, ha becsúszna a szájába, rátapadna a torkára, talán lélegezni se tudna többé, meg is fulladhatna. De nem csúszik be, mert nem issza meg.

A kakaóval spórolni kell, hiánycikk, főleg az igazi holland kakaó. Nagyanyja szerint ez is a népi demokrácia következménye, de a kommunistának, akit titokban így emlegetnek, egyébként rokon és e mellett nagyon nagy ember, neki rengeteg van, mégsem küld eleget, hallja nagymama suttogását. Mi lesz, ha tényleg nem küldenek több kakaót? Ez nem tűnik lehetetlennek, főleg az után, hogy a kommunistát nagymama kidobta a házból, a lányának a férjét, vagyis a nagybácsit. Akit nem szabad úgy nevezni. Nem érti a kommunista szó értelmét, és miért nem nevezik a nevén a bácsit? A kommunista nem akadályozta meg, hogy a nagymama házát kisajátítsák és bezsúfolják nagynénistől, unokástól egy három felé választott szobába és beköltözzön a lakásba egy káderes, ami az arckifejezésekből ítélve, amikor kimondják ezt a szót, valami nagyon szégyellnivaló munka lehet.

A káderesék a fürdőszobát is maguknak követelték, annak ellenére, hogy ahonnan jöttek, mesélte nagymama, nem volt fürdőszoba. Ez biztos így volt, mert a helyiséget megpakolták mindenféle oda nem való tárggyal, a fürdőkádat a karácsonykor levágott disznó besózására használták. A fürdést a közös konyhában kellett lebonyolítani. Sokszor gondolt a fürdőszobában lévő meleg vizet adó rézkazánra és először irigyelte, majd sajnálta a disznót, akit csak halála után ért ez a nagy megtiszteltetés, nem is élvezhette kiváltságos helyzetét.

Ha kakaóhiány lesz, eldöntötte, teán fog élni. Nem olyan finom, de legalább nem rossz ízű. Azt is hallotta, hogy a tea egyáltalán nem tápláló. Ezért csak olyankor adnak neki, amikor orvosságot kell bevenni, de a teaivás sem megy neki, mert a pirulát nem tudja lenyelni, főleg egészben nem. Ez a gyerek sose fog normálisan enni, sápítozik nagynénje, így nem fog megnőni. Elég félelmetesen hangzott, talán törpe marad, mint az utca végén lakó Szabóék gyereke, aki már nem gyerek, mégis kisebb, mint ő, csak a feje nagy, lábai nagyon rövidek és ezért csúfolják. Szerencsére a rokonoktól gyakran hallja, nahát, hogy megnőtt ez a gyerek, nyakigláb, mondta az egyik nevetve. Ettől megijedt, nézegette magát a tükörben, hogy tényleg a nyakáig ér-e a lába. Arra gondolt, ez nem is olyan rossz, mert akkor ez pontosan a törpe ellentéte. Ha meg a lába a nyakáig fog érni, akkor nem lesz gyomra sem és végre békén hagyják az evéssel. Ez a megoldás sem tetszett. A láb és a nyak között maradjon valami, valahova be kell, menjen a kakaó, bár egy kis időre, hogy ki ne folyjék azonnal.

A gyomorrontás kifejezés is régóta foglalkoztatta. Először azt hitte, ez az evéstől jön, ezért aki nem eszik, az el se tudja rontani. Ő mégis elrontotta. Egyszer hányt egy fél napig, mindenki sajnálta és nyomozták, mit ehetett ez a szegény gyerek, hisz sose kóstol meg semmit sehol. Nem is kóstolt. Unokatestvérei a jázmin bokor alatt szárított leveleket tömtek egy ócska pipába. Csípős szaga volt, nem olyan kellemes, mint a szomszéd bácsi pipafüstjének illata. Váratlanul érte a fiukat, hogy ő is ki akarja próbálni. Főleg azért érdekelte, mert látta, nem kell lenyelni, csak szívni és kifújni a füstöt. Szívta és fújta is. Az íze, akárcsak a szaga, keserű volt, mint a korty sör. Nem nyelt le semmit, mégis volt íze. Nem értette, hogy került ez a gyomrába, és hogy lett ebből gyomorrontás. Akkor ez azt jelenti, hogy evés, vagy ivás nélkül is el lehet rontani a gyomrot, gondolta. Többször hallotta, hogy valakinek felfordult a gyomra. Most értette meg, hogy azt sem étel okozta.

Nagyanyja szerint az éhgyomorra lenyelt csukamájolaj hozza meg az étvágyát. Reggel nyitva hagyja a kamaraajtót, onnan int neki, de csak a fejével, egyik kezében evőkanál, benne a csillogó csukamájolaj, már messziről érzi a szagát. Nagyanyja nem mozdul, nehogy egy csepp kifolyjon, neki kell odamennie. Behunyja a szemét és nem vesz levegőt, így legalább a szagát nem érzi. A gyors nyelés ellenére az íz a szájában marad, rátapad a szájpadlására, nyelvére és ettől teljesen elmegy az étvágya. Furcsa, hogy nála minden másként működik. Most is. Azóta sem tud reggelizni. Ehhez ma már nem kell a csukamájolaj.

Húsz év múlva, a bajoroknál, megtanulta, hogyan lehet úgy kitölteni a sört, hogy ne habozzon. Így is keserű.