Torma Cauli: Slambuc, öhöm, szuszinka
Az első slambucomhoz az Országos Bőrműves Tábor egyik közös vacsoráján jutottam hozzá, a Debrecen melletti Hosszúpályi Alkotóház udvarán – a gondnokunk készítette a résztvevőknek. Volt ott helybéli is: „Hát az milyen kanál?” (Fémből volt, fa helyett.) „Sok lesz az a víz, elúszik a tészta!” „Nincs az még kész, csak 24-szer fordítottad meg!” – röpködtek sűrűn a szakavatott kommentek. Másodízben, már Nádudvaron, a 2014-es jubileumi, 20. tábor ünnepségén kaptunk slambucot az ottani „kulturális attasétól” (egyébként Fazekas, és a foglalkozása is az), nagyon finomat! Neki szerencséje volt, nem volt ott más a környékről, aki a készítés alatt zrikálta volna.
Azóta többször is tapasztaltam, hogy e jellegzetesen alföldi – különösen a Hortobágyon népszerű – pásztorétel ügyében a hozzáértők között sosincs egyetértés. A szakértők – és mindenki annak tartja magát, aki már készített valaha slambucot – csak abban tudnak megegyezni, hogy szalonna, lebbencstészta, pirospaprika, krumpli (habár ez utóbbinál már kezdődik a civakodás), bogrács. Arra viszont figyelmeztetnék mindenkit: egyikük előtt se ejtse ki a krumplistészta nevet!
Gondoltam, tisztázandó a dolgot, megnézem a Magyar Néprajzi Lexikont. A slambuc szócikket ugyan megtaláltam, de átirányított a „tésztakása” helyre. Nahát! Még hogy egy kalap alá venni a tarhonyával, meg hogy tejesen is készíthető… A reszelt tésztáról nem is beszélve! Az elnevezéseket olvasni viszont már önmagában élmény (a tejeseket, tarhonyásakat eleve kihagyom): keménylebbencs, öreglebbencs, sűrűlebbencs, szárazlebbencs, fehérlebbencs (nem pirított), tésztáskása, szuszinka, öhöm, slambuc, betyáros, topogó, handabakáré.
Én mindenesetre újra kedvet kaptam hozzá. A füstölt szalonnát kis lángon pirítottam meg, a lebbencs tésztát pedig annak a zsírjában; hozzáadtam a pirospaprikát, a hagymát, majd a krumplit, sót, annyi vízben, hogy éppen ellepje. Folyamatosan figyelni kell, hátha utána kell tölteni egy kicsit. Mielőtt a tészta és a krumpli megfőne, gyakran kell forgatni, nehogy féloldalasra főjön a tészta. Adalékként előfordul paradicsom, paprika, kolbász is; én az utóbbi mellett döntöttem. Szerintem nagyon jól sikerült.
Persze, ha egy hajdúsági szakértő olvasná, valószínűleg szóvá tenné, hogy nem számoltam meg a fordításokat (32-szer kell); a kolbász sem egyértelmű, s a bogrács helyett használt láboson is lehetne fogást találni. De amiért biztos kapnék a fejemre, az a csípős ketchup… A hozzá-utána fogyasztott kis bor viszont feledtette a kétségeimet.
