Bibók Bea: Húsvétvasárnapi reggeli, meglepetéssel
Háromlányos anyukaként a húsvét soha nem tartozott a kedvenc ünnepeim közé, különösen nem a hétfő, hiszen – vidéki szokás szerint – mi, a négy nő puccba vágtuk magunkat, mert jöttek a fiúk locsolni. Amikor erre igazán ráuntunk már, akkor családunk férfi tagja bölcsen egy versikét ragasztott ki a postaládára az erre járó locsoló fiúknak, mihez tartás végett:
„Elolvadt a nyúlnak hava,
Scheili lányok szerte szana,
Locsolót ma itt nem várnak,
Rugaszkodj a szomszéd várnak,
Lányos ház ez, ha illetlennek látszol,
Számolj vele, a tojásaiddal játszol.”
(Tenczer Tamás)
De a húsvétvasárnap, annak is a reggele, az mindig is a miénk volt. Amikor a lányok még kicsik voltak, akkor a kertben mindenfelé csokitojásokat és apró ajándékokat rejtettünk el. Akkoriban még élt Bajnok, a nagy malamut kutyánk, aki méltósággal telve baktatott a lányok mellett, mint egy társként szegődött felügyeleti szerv. Szimatolt, nem tágított, és vigyorra húzta a száját, ha a lánykák megleltek egy-egy tojást. Ez a „természeti jelenség” csakis húsvétkor volt látható, soha máskor nem. Ma már a lányok felnőttek, a párjaikkal jönnek haza. Nincs már csokitojás-keresés, de annál nagyobb jelentősége van a húsvétvasárnapi reggelinek.
A húsvét arról is nevezetes minálunk, hogy a meglepetés reggeli mindig ugyanaz. Füstölt sonka, vízben kihűlve, már csak azért is, mert zamatosabb így, no meg hogy ne essen szét a szeleteléskor. Keménytojás, színesre festve, de a sonkához bátran felfalható verzióban. Kelt kalács, két kezemmel sütve, ízes, foszlós, szájban olvadós, sonkához való. Sok-sok zöldség, gyerekkoromban azt mondták, primőr. Válogatott újhagyma, zsenge, nem erős, de már harapható. Az idén nehezen kaptam, bejártam a Lehel csarnok minden zugát. Paradicsom, most koktél, mert sápadt volt a fürtös. Kígyóuborka, kalóriamentes. Paprika, roppanós, most piros kaliforniai.
Az idén először, salátakrumpliból és lila hagymából készült majonézes krumplisaláta is került az asztalra. A körmös Judit receptje. Ültem előtte, csiszolta a körmöm, kenegette lakkal, majd szárította UV fény alatt, és a véget nem érő húsvéti menüről diskuráltunk. Juditéknál a lila hagymás, tocsogós krumplisaláta nélkül nincs élet, nincs húsvét. Miközben színt nyert a körmöm, lelki szemeim előtt elképzeltem, hogy innovációra adom a fejem, és újítani fogok. Elkészítem a körmös Judit tocsogós, lila hagymás krumplisalátáját.
A salátakrumplit megfőztem héjában. Égette a kezemet, amikor lefejtettem. Felkarikáztam, miközben láthatóan nem esett darabokra, hiszen egy salátakrumpli nem tehet ilyet. A lila hagymát, Judit útmutatása alapján – jó sokat! – félbe vágtam, felkarikáztam, vékonyan. Míg a krumpli hűlt, a tejfölből, majonézből, citrommal, borssal, kis cukorral tartármártást csináltam. Nyakon öntöttem a tál tartalmával, finoman összekevertem, vigyázva, hogy a gusztusos krumplikarikák ne törjenek össze. A kis lila hagyma gyűrűk huncutul, ellentmondást nem tűrően ágaskodtak a tartármártásban, kelletve magukat, pedig tényleg jó tocsogósra csináltam. Kis tálkában tettem az asztalra, miután néhány tojáskarikával és a rukkolalevelekkel tavaszi ruhába öltöztettem.
Nagy sikert aratott a családom körében. Így lett a körmös Judit lila hagymás, tocsogós krumplisalátája a mai nap maradandó ízélménye, bekerülve a húsvéti asztal állandó finomságai közé.
