Faragó József: Amikor a grasevina szódáért kiált
Fura szerzet a szlavóniai grasevina, amit hajlamosak vagyunk a határ innenső oldaláról egyszerűen lerizlingezni. Bár az olaszrizling gyökerek tagadhatatlanok, ám 2004 óta, amikor Ivo Enjingi horvát borász aranyérmet nyert Londonban egy késői szüretelésű grasevinával, s ezzel jogot nyert arra, hogy palackjai címkéjére a „minőségi” feliratot nyomtassa, komolyan kell venni ezt a mostoha sorsú fehér bort. Annál is inkább, mert grasevina nélkül ma nem is beszélhetnénk Szlavóniában családi borászatokról. Ez a bor volt a délszláv háború alatt a túlélés záloga, majd az első békeévekben a tőkefelhalmozás forrása.
Emlékezetes késői szüretet elevenített fel a minap Dinnyés József daltulajdonos még a kilencvenes évek derekáról, mikor említettem neki, hogy grasevinákat kóstoltam Szlavóniában pár héttel ezelőtt. Ahogy mesélte, Hercegszőlősön lépett fel éppen, s a vendéglátók panaszkodtak, hogy nem tudtak szüretelni az aknák miatt. Pedig ebből a dércsípte szőlőből még kitűnő késői szüretelésű bort készíthetnének – tették hozzá. Szerencséjük volt, mert Dinnyést annak idején épp aknaszedésre képezték ki a magyar néphadseregben, így a koncert előtt hamar kijelölte az aknák helyét, s kezdődhetett a kései szüret.
Nem véletlenül időztem ennyit a kései szüretnél. Mert az így készült bor egy rizlinghez képest feltűnően testes, ízei szóda nélkül is élvezetesek. Komoly vacsorák bevezető vagy levezető itala lehet egy kellően szelektált, gerinces grasevina, mely az előételeknél éppúgy meglepheti az embert, ahogy desszertborként is állja a versenyt.
Ha már a szóda szóba került. Szemem sem rebbent Erdődön az Adamovich és a Cseh család egykori pincéjében, amikor a sokadik grasevina után horvát barátaink előadták, hogy itt és ők találták fel a fröccsöt. És ezt a legendát Ferenc Józsefnek az orosz cár előtti nevezetes 1848-as varsói térdepelésével hozták történeti kontextusba. Bár azt elismerték, hogy a grófnak magyar felesége volt. Ami nem lehet véletlen, hiszen a fröccsöt egyébként köztudottan Fóton találták fel, Fáy András pincéjében, ahová Jedlik Ányos vitte a szódagépét, s a jelenlévő Vörösmarty Mihály magyar költő rögtön meg is örökítette az eseményt 1842. október 5-én keltezett versében, melyben azt írta: „Fölfelé megy a borban a gyöngy”.
Ha kétségem támadt volna a fröccs magyar eredetét illetően, a pincéből feljövet, a lugasban megnyugodhattam. Itt tálaltak ugyanis kitűnő ebédet, ahol egymást érték a kroatikumnak álcázott hungarikumok, de erről majd máskor. Elég az hozzá, hogy kértem egy alkalmas poharat és a kezem ügyében lévő grasevinából könnyű hosszú lépést készítettem magamnak. Majd körbenéztem, s azt láttam, ahhoz képest, hogy a fröccs, úgymond, virtigli horvát találmány, az asztalnál ülő horvátok mind tisztán itták a rizlinget, mely azért alapesetben szódáért kiált.
