Torma Cauli: Lépcsős leves

Szeretném előrebocsájtani, hogy a bejegyzésben foglaltak a kulinária negatív példájaként is szolgálhatnak. Ezért a gasztroszakértőket arra kérem, máris hagyják abba az olvasást, nehogy aztán kikapjak. Azt, hogy kitől vettem az ötletet, nem árulhatom el, mert a népdal és világzene közismert képviselő(nő)je, ráadásul az ötlet a volt férjétől ered, aki néprajzkutató.

Az még rendjén volna, hogy a megmaradt hús- és csontleves levét gyakran felhasználjuk, sőt külön megjegyzésként szokott szerepelni a szakácskönyvekben, hogy hús- vagy csontlével még finomabb. Számomra ilyen például a sütőtökpüré leves (kis pácolt-füstölt karajkockákkal), vagy a paradicsomleves (pirított bulgur betéttel). Ám mi van akkor, ha a párolt oldalas vagy csirkeszárny leve (csípős ketchuppel, kis szójaszósszal, esetleg balzsamecettel) megmarad? Jó, tudom, mivel gyönyörű kocsonyás, amikor a jégszekrényből előkerül, pirítóssal akár önmagában is kiváló lehet vacsorára, de eredetibb megoldás a lépcsős leves, pláne, ha néhány húsdarabka is megmaradt. Ez a leves azért lépcsős, mert egyszer már elkészült ételből készül – vagyis továbbdolgozása egy második lépcsőben történik. Tehetünk bele pluszban zöldbabot, vagy sárgát, de egyéb zöldségféle is gyarapíthatja a színvilágot (sárgarépa, karfiol, brokkoli). Szórhatunk bele kockára vágott krumplit is, vagy épp saját készítésű nokedlit, ahogyan én is tettem legutóbb. Bátran állíthatom: nem okoz majd csalódást.

Ettől persze még igaz, hogy meg kell adni az ételnek a tisztességet, mindegyiknek a maga karakterét, de van, amikor a szükség törvényt bont. Erre lehet jó megoldás a lépcsős leves.