Veress Tamás: Tánc a pizzériában

A fiaimhoz igyekeztem. Közeledve hozzájuk – egy adott távolságra tőlük – menet közben rendeltem meg a pizzát és a milánói bordát. Nincs még az időzítésben gyakorlatom, előbb értem a Pizzériába, mint számítottuk. A tulajdonos – hívjuk mondjuk Tibinek – aggódva fogadott, későbbre várt, türelmemet kérte. A péntek esti forgalom nélkülem is elég megterhelő. Felültem hát a pultnál a székre és figyelni kezdtem. Tibi maga köré rendezte a pizzához való feltétek dobozait. Begyúrt tésztát vett elő és az asztal lapján kezdte formázni, nyújtani. Nem kapkodott; bár mozdulatai sebesek, de minden pillanatban tudatosak voltak. Közben dobozokat nyitott, sütőt kapcsolt, figyelt az alkalmazottaira, a rendelésekre, érkező és már bent lévő vendégeire, még készülő milánói bordámra is. Fel-feltolta a szemüvegét az orrán, helyezkedett, a legapróbb mozdulatai is gazdaságosak, optimálisak, ráadásul szemnek kellemesek voltak. Ördögi ügyességgel pördítette meg a hosszú nyelű lapátot, mielőtt a nyers pizza alá nyúlt vele, vagy mikor sülés közben fordított rajta. Az egész önfeledt, rutinos mozdulatok sorából állt, egyhangú fizikai munka helyett már-már lejtett táncnak tűnt, aminek titokban a közönsége lettem.

Illusztráció: Pixabay