Nagy Izabella: Sajtos sültsajt, avagy nyúli-sajti

A sajtos sültsajt nevet H. találta ki. A gyerekeim azt mondták: nyúli-sajti, merthogy’ nyúlt. Még kisebbek voltak, kisiskolások. Ez olyan régen volt, hogy nem is emlékszem a történetre. Így lehetett: nem volt otthon ennivaló / nem volt otthon olyan ennivaló, amit épp szerettek volna / egyszerűen csak imádták a nyúlós sajtot.

Mert én nem készítek rántott sajtot (se), meg más rántottat se. Mert macerás, mert kosz lesz és füst (mindig elég a zsír a végére), és a kezemen ötcentis bunda-kesztyű.

Sajt mindig van a hűtőben. Általában trappista. Meg gorgonzola, szinte folyik. Tömlős sajtkrém is. Mozzarella golyók. Camembert reggelire. A fiamnak cheddar, ő azt szereti. És parmezsáán, azt muszáj.

Első szeptemberi este, valami tévénézés, vacsorán túl, félálom, félunalom. Együnk nyúli-sajtit. Hát, így történt.

Mindössze egy kistányér, egy fogpiszkáló és egy mikró kell hozzá, meg persze trappista. A sajtot, első három körben szép vékonyra szeljük, és szeletenként megmikrózzuk, amíg elolvad (utána már felgyorsulnak az események). Figyeljünk arra, hogy közben ne nézzük a tévét, mert lukacsosra forr, és kemény lesz. Ott kell állni, amíg szépen megolvad a tányéron (H.-nak igaza van, ilyenkorra már sajtos sültsajt lesz belőle). Ezután a tányér köré kell gyűlni, és az adagoló beletúr a nyúli-sajtiba a fogpiszkálóval, nyúúúlasztja, és amikor elszakad, betömi a szájakba.

Ez a módszer fejleszti az önkontrollt és az egymásra figyelést. Csalni nem ér, ugyanis, mindenki csak egyszer kerül sorra egy körben. H. szerint a sajtos sültsajt mélyíti a két ember közötti kapcsolatot is, mert kiválóan alkalmas szerelmespárok egymást-etetésére, mely a becézés egy intim formája.

Akár nyúli-sajti, akár sajtos sültsajt, igyekezzünk bolt-nyitvatartási időben fogyasztani, ugyanis, ha elfogy, vége a világnak.