Torma Cauli: Palócleves szabadon

Ha az ember jót szeretne főzni, hallgasson a profikra. A Saját levében című könyvben találtam egy receptet, s azonnal éreztem, ezt muszáj elkészítenem… A levesek közt kutakodtam, mert azokat talán nem lehet annyira elrontani (dehogynem), s a Palócleves lett a befutó. Az szólt mellette, hogy ilyet már korábban is főztem, ellentétben a még mérlegre került két másikkal, a Lőcsei marhagombóc levessel és a Nyírségi gombóclevessel.

Utána olvasva, azt találtam, hogy a Palóclevesre a következő alaptulajdonságok a jellemzőek: pörkölttel kezdeni; zöldbab legyen benne; tejfölös habarással befejezni. Mint megtudtam, a pörkölt alap eredetileg ürühúsból készült, de erről a hentesek szerintem évtizedek óta nem tudnak; a juh-, a bárány- és a marhahús egyaránt előfordul az alapanyagok között. Nekem a bő lére eresztett csirkeszárny-pörkölt az egyik kedvencem, gondoltam, abból készítem el – meglehetősen szabadon értelmezve az eredeti receptet.

Eszembe jutott persze, mit szólnának a csirkéhez a palócok, a történeti háttér feltárása során azonban – amint az a Saját levében kötetben is felbukkan – kiderült, hogy az eredetit Gundel János alkotta meg Mikszáth Kálmán tiszteletére. Így nincs miért és kitől elnézést kérni. A többi alkotórész – a zöldség, a zöldbab, a krumpli, a fűszerek – tekintetében követtem a hagyományt, kivéve a kaprot, mert azt nem kedvelem, így az kimaradt. A savanyítást egy kis balzsamecettel oldottam meg.

Nem szégyen bevallani: mennyei lett! És talán a gasztrokalandor szerző sem veszi rossz néven az alkotói szabadságot, hiszen az ő konyhaművészetének is ez az egyik legfontosabb hozzávalója.