Veress Tamás: Kolbászlógató

A spejz – így, e-vel, ahogy írom – Édesanyám birodalma volt. Ablaka révén mindig önálló klímával rendelkezett. Télen a lakás többi részéhez képest fűtetlen maradt, nyáron kellemesen szellőssé vált. Mennyezetig gondosan sorakoztak benne az eltett paradicsomszószok, lekvárok, befőttek, meg minden más a boltokból. Természetesen akadt hely a szalonnáknak, kolbászoknak, szalámiknak is. Majdnem harminc éve költöztem el szüleimtől, későbbi otthonaimban sosem oldottam meg a füstölt húsok tárolását. Általában nem volt megfelelő helyiség, így aztán polcok, akasztók sem készültek. A hűtőben a füstölt dolgok szalonna része mindig dermedtebb volt a kelleténél, így folyamatosan veszítettek zamatosságukból.

Mostanáig.

A birodalmak sem tartanak örökké. Mielőtt eladtuk a szülői lakást, teljesen ki kellett ürítenünk. A spejz minden tartalmát átválogattuk, élelmiszereket, de edényeket, bútorokat is. Többször próbáltam rábeszélni magam, hogy a régi kolbászlógatót elhozzam, de túlságosan viseltes volt már. Szerencsémre találtam édesapám tárgyai közt egy régi kopott rajztáblát, az ablakban egy zománcozott párologtatót, a pincében pedig egy fára erősített kis kampósort, megszületett hát a mesterterv. Szeretek barkácsolni, emellett mindig is célom volt szüleim hagyatékából minél több tárgyat megmenteni. Mindhárom alkatrész méretben illeszkedett egymáshoz, könnyű volt a dolgom, csak össze kellett építenem őket. Helyiség is akad már – ha figyelünk rá, jelenlegi földszinti nyári konyhánk be tudja tölteni a spejz szerepét.

Mára végre nekem is van kolbász- és szalonnalógatóm, sőt minden ízében a „szülői házra” emlékeztet.