Ferber Katalin: Együnk japán tésztát!
Néhány éve szélsebesen terjedt a Kínából elindított „hír”, amely szerint Marco Polo, miután sokféle kínai tésztát evett, olyannyira ízlett neki mindegyik, hogy az olaszok ezen felbuzdulva csináltak spagettit. A hír szép, csak nem biztos, hogy igaz. Az viszont kétségtelen, hogy Kelet-Ázsiában, így Japánban is rengeteg tésztát eszik mindenki, mert gyorsan elkészíthető, könnyű étel, finom és sokféle van belőle.
A szoba nevű tészta, mely vadbúzalisztből készül, ehető magában is, hidegen; ez nyáron nagyon fontos, amikor nemcsak meleg van, de nagyon magas a páratartalom. A zaruszoba nem jelent mást, mint hogy a tésztát egy zarun, vagyis egy könnyű háncsból készült rácson tálalják (hogy ne legyen vizes); vaszabi krémet, apróra vágott újhagymát és cujut, vagyis a tésztához illő szószt tesznek mellé. A szobából levest is készítenek, s például rántott garnélarákot tesznek a tetejére, vagy kagylóval (ez többnyire téli étel), máskor fürjtojással is gazdagítják.
A szobatészta színe világosbarna, s a leghíresebb szobakészítők vendéglői többnyire évszázados múlttal büszkélkedő családi vállalkozások. Az egyik legrégibb és ezért leghíresebb kifőzde Tokió antikvár könyveket áruló negyedében, Kandában van.
A japán tészták főzésével nagyon kell vigyázni, nem szabad túlfőzni őket, mert akkor élvezhetetlenek lesznek. Különlegességüket nem is annyira az ízük, mint inkább az állaguk adja.
Nagyon finom a sokféle udon (van vékonyabb, vastagabb), ez búzalisztből készül, s az ország különböző részein különféle tálalási módjai léteznek. Az egyik leghíresebb a szanuki-udon, amelyet nem hidegen, hanem forrón esznek, rengeteg apróra vágott zöldhagymával. A forró nyarak egyik kedvelt étele a szómen, amely nagyon vékony tészta, szintén búzalisztből, ezt viszont csak hidegen tálalják (elkészítési ideje kevesebb két percnél). Ízletes a kisimen is; ez a mi szélesmetéltünkre emlékeztet, s elsősorban Nagojában és környékén népszerű.
Nem mindenki tudja, de a rámen (gazdag leves) tésztája kínai, onnan terjedt át Koreába és Japánba; ez színét és állagát tekintve „nehezebb” – azaz több tojással készült – tészta, mint távoli japán rokonai. Végül, kevésbé népszerű, de kiegészítő ételként a konyakku nevű tésztaformájú eledel is ismert. Ez egy kocsonyás anyagból készült, csíkokra vágott „áltészta”, amelynek zöldség az alapja.
Évtizedekkel ezelőtt gyakran emlegetett japán vicc volt, hogy kétféle nyugatról érkezett vendég jön Japánba. A többség, amikor belép egy kifőzdébe, felháborodva konstatálja, hogy minden vendég hangosan szürcsöl. Néhányan azonban azonnal értik ennek okát, ugyanis tésztát csak így lehet enni pálcikával.
Sajnos az európai üzletekben csupán a felsorolt tészták száraz, vagyis előre elkészített fajtáit lehet kapni. Ennek főként az az oka, hogy a gyúrásuk komoly munkát igényel, vagyis túl költséges lenne a helybeni előállításuk. Könnyűek, finomak és energiát adnak, kalóriatartalmuk azonban nagyon alacsony.
A legfinomabb japán tészta, amit valaha ettem, a Japán északnyugati részén fekvő Hágiban készült. Az évszázadok óta érintetlen, gyönyörű város híres a kerámiáiról, s házainak csillogó (kékre festett és mázolt) tetőcserepei is helyben készültek. Ott a legnépszerűbb helyi tészta a háztetőcserépen – az „elrontott” cserepeken – sütött szoba.
A nyitóképen teríték szobatésztával (Forrás: Wikipédia)
