Sárkány Viktória: Érlelt vágyak
Először akkor vettem észre, hogy öregszem, mikor rajtakaptam magam a vasedény bolt kirakata előtt állva, hogy érdeklődéssel (!) szemlélgetem az akciós serpenyőket. Ennek körülbelül tíz éve. Lassan érő típusként, a helyzet mostanra fokozódott odáig, hogy elkezdtem érdeklődni a befőttesüvegekben eltett ételek világa iránt. Mégis, nem egy sima lecsó, vagy egy pikáns ribizlilekvár iránti sóvárgás miatt ragadtam először csatos üveget, ó, nem. A vágy tárgya nem más, mint a pácolt camembert, anyakönyvi nevén: nakladany hermelin – merthogy cseh a lelkem. Nevével ellentétben, az állatokhoz nincs köze, becsületes zsíros camembert, sok hagymával, fokhagymás-fűszerolajosan landol a tányéron, friss kenyérrel harapva sörkísérőként tölti be fő hivatását. Mámor.
A köztünk lévő szerelem már valószínűleg magzati koromban elkezdődött, ekkoriban anyukám, velem terhesen, eltöltött pár hetet Prágában, és lelkesen tesztelte a helyi étkezdéket. Harminc évvel később szerencsére már itthon is vannak tisztes cseh sörözők, ahol – borsos áron – hozzájuthatunk egy falatka Csehországhoz, legyen az hermelin, vagy esetleg utopenec (ecetes kolbászka).
Egy ilyen egységben üldögélve esett meg 2019 egyik első hideg januári estéjén, hogy jóbarátnőmmel koccintva hirtelen megszületett a tökéletes újévi fogadalom: „Idén csinálunk otthon is hermelint!” Recept, szerencsére, mint égen a csillag, sőt még autentikus cseh videót is találtunk, ahol az atlétatrikóban üldögélő cseh férfiember megmutatja nekünk, mitől lesz döfi a pácolt sajtunk. Hmmm.
Az alap nagyjából ennyi: rozmaring, pár babérlevél, bors, só, fokhagyma, hagyma dögivel, pirospaprika, és annyi olaj, hogy ellepje a sajtjainkat. 7–14 nap érlelés hűtőben, és az ígéret szerint a vámpírűző szaggal kísért sajt pontosan azt az eksztatikus élményt fogja okozni, mint pár határral odébb a restiben.
Lassan teltek a napok, gyakori hűtőbe bámulással kísért izgalomban: tuti jól lezártam? elég rajta az olaj? nem kéne kicsit megrázni? fúú, úgy tűnik állagot váltott… jó az? De végül, a 12. nap környékén, nem bírtam tovább, kinyitottam a büszke csatot… és… ó, igennn!
Pontosan olyan tocsogósan omlós, csípős, tömör gyönyört vettem elő a hűtőből, amire számítottam. Jóféle rozskenyérrel, és egy-két korsó Pilsnerrel nincs az a végigdepizett latyakos januári nap, amit ne dobna fel. Jól illik még hozzá néhány Ady-vers, baráti moralizálás a világ dolgai felett, Cseh Tamás-, esetleg Quimby-dalok.
A készítő pedig hogyan is érez – enyhe Márai utánérzéssel –, mialatt vígan kóstolgat? Vale, Ifjúság! Keblemre Középkorúság, erős ízekkel, érlelt vágyakkal, nagy beteljesülésekkel.
Egy autentikus beavatófilm nakladany hermelint fontolgatóknak.
