Petrőczi Éva: A verbális konyhatündér
Közismert, hogy Szabó Magda nem tartozik a kifejezetten „konyhatündér” írónők közé, sütéssel-főzéssel hosszú életében nem sok időt töltött. De hadd javítsam ki magamat máris. Bizony mondom, mégiscsak konyhatündér volt ő, de nem a sütő és a tűzhely körül, hanem a papír előtt és az írógépnél ülve. A sokat emlegetett-idézett prousti teasütemény-epizód sokszorosával találkozhatunk műveiben, olyan pillanatokkal, amikor egy-egy édesség vagy főétel leírásával valósággal bedíszletezi az éppen adott élethelyzetet.
Most csak két példa a számtalanból. A Régimódi történetben Szabó Magda nagyanyja, a szépséges, összevissza Gacsáry Emma úgy lázad nőtől-nőig csapongó, alkalmi verseket firkáló és családapának teljesen alkalmatlan férje, az ifjú Jablonczay Kálmán ellen, hogy a debreceni cukrászdában jót lakmározik a croque en bouche-ből, ebből a „szájban roppanóan” finom, karamellás golyócskákból felépített, nagyon rafinált francia édességből. Vagy itt a másik példa: a Für Elise-ben az írónő anyja, a szépséges és intelligens Jablonczay Lenke mandulás aprósüteménnyel és gyümölcslikőrrel próbálja megkínálni és megszelídíteni az „illatosok”-at, azaz vadóc és rendhagyó lánykája vallásoktatóit – természetesen, hasztalan.
A Lajos Mari receptjeivel gazdagított második „kvázi Szabó Magda szakácskönyv” már nem családi finomságokat közöl, mint nagy sikerű elődje, az Egy meszely az fél icce, hanem egy Keller Elvira nevű hölgy 1897–1905 között papírra vetett, ma már kor- és nyelvtörténeti értékű ételleírásait. A recipelejegyző hölgy nem debreceni, hanem dunántúli volt, kilétére nem sikerült fényt deríteni. Az azonban a viharvert, komoly filológiai kutatások árán megfejtett gyűjtemény sok darabjából kiderül, hogy számára a konyha igazi női játéktér volt, pontosan úgy, mint a Tiszántúl Gacsályi-Rickl-Jablonczay-Szabó hölgyeinek kisvilágában.
Idézzük itt Veres Mária, az egyik szerkesztő előszavának egy részletét: „A Szabó Magda-hagyatékból előkerült füzet titkaiból ennyit sikerült megfejteni azok alatt a hosszú-hosszú órák alatt, amikor a szakadások, a rojtok, a foltok és a pecsétek mintázata, valamint a néhol alig olvasható szöveg alapján lupéval a kezemben próbálkoztam helyükre illeszteni a széthullott lapokat… a szerkesztő-elemző munka közben újra bebizonyosodott, hogy sokszor az életünk lényegtelennek tűnő dolgai az idő múlásával értékessé válnak, és ha figyelünk rájuk, újabb és újabb érzelmi, kultúrtörténet adalékkal szolgálnak az utókornak.” Az érzelmi árnyalatokat főleg a kedves ismeretlen Elvira kínálja nekünk, amikor egy-egy receptet ilyen felkiáltásokkal fűszerez: „Jaj, beh jó!”, „Finom!”, „Ez jó.”, „Németnek való”. S még folytathatnám a sort.
A mértékegységek és konyhai eszközök aktualizálásának köszönhetően a monarchia konyhaművészetének rajongói, vagy egyszerűen csak a kísérletező kedvű konyhaművészek és konyhaművésznők ki is próbálhatják bátran bármelyik Elvira (vagy rokonai és barátnői!) alkotta receptet, amelyeknek stílusától bárki egy kicsit Tutsek Anna Cilike-sorozatának világába léphet, egy komótos, úri háztartás keretei közé. Mindenkinek kellemes ízlelgetést, különös tekintettel a császármorzsa igaz históriájának megismerésére!
Egy czitrom hajával – Szabó Magda ízei II. Szerkesztette: Tasi Géza, Veres Mária. Jaffa Kiadó, Budapest, 2018. | Az írás elsőként a 2019. február 24-i dátumú Új Ember és Reformátusok Lapja kulturális mellékletében, a Mértékadóban jelent meg. A nyitóképen egy tányérnyi császármorzsa látható (Fotó: Zsubori Ervin).
