Medvehagymát Nagyhárson látok először,
Nagyhárson is csak képen,
a laktanyában, amit túlzás laktanyának nevezni,
adódik, hogy összesen csak négyen szolgálunk ott,
nagy próbatétel,
szóval olyan kis katonai körlet-féle,
egy eliramlott rendszer előtt utolsóként eliramló őszt írunk,
még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
néhány könyv adódik a könyvtárban,
amit túlzás könyvtárnak nevezni,
szóval olyan kis könyvgyűjtemény-féle,
összesen csak négy könyvvel,

aztán egy eliramlott rendszer utáni Népszabiban olvasom,
már zörgetett az áfa az ablak előtt,
Orfű térségében érdemes medvehagyma-túrára indulni,
a könyv megvan, Orfű nincs meg, sosem jártam Orfűn,

túlzás lenne lopásnak nevezni, hogy elhozom
a kis katonai körlet-féleség könyvgyűjteményéből,
nem Orfűt, Orfű nem volt meg,
képzeletben látom az amottan-béli világot,
ordítok egyet, hogy ott lennék inkább, visszahallani,
az echo eltakarja a szomszédos, bánkúti és a messzi, csillebérci tetőt,

bosszant, hogy azt olvasom a medvehagyma-leírásban,
tán nem túlzás elnagyoltnak nevezni, hogy északkeleten hiányzik,
miért pont kis északkelet-féleségeken kell
hiányoznia a medvehagymának,
Nagyhárs északkeleten van, Orfűhöz képest is,
itt nem láthatok élőben medvehagymát,
de láthatok sok más mindent, és látok is sok csodát,
tanulmányi kirándulás-féleségnek fogom fel a katonaságot,
tán nem túlzás az átlagnál hosszabb
tanulmányi kirándulás-féleségnek nevezni,
sokcsodás hely Nagyhárs,
a medvehagymás könyv a társam,
hordom magammal szolgálatokba és akkor is,
amikor Jávorkútra vagy Ómassára megyek nem csak négy sörért, cigiért,
rövid és hosszú eliramlásokra is magammal viszem, rendszeresen
(egyszer elfelejtem visszavinni, kikerül a hernádkaki nyaralóba),

a katonai kis körlet-féleség lakott területtől távol esik,
élvezem ezt a távolságot,
ahhoz, hogy legyen vizünk, egy távol eső ciszternában
kell bekapcsolni a szivattyút,
le kell szaladni a hegyről, majd föl kell rá kapaszkodni,
nagy próbatételek,

a ciszterna közelében, megérdemelten,
hogy épségben lecsúszok a lejtőn,
eldőlök a fák alatt, belebújok az avarba,
betakar a hagyma nélküli aljflóra,
évszaktól függetlenül heti négy alkalom, hosszú hónapokig,
időhúzás és a felkapaszkodáshoz szükséges
erőgyűjtés céljából élvezem magamon az aljfaunát,
nagy próbatételek, csúszók is, mászók is iramlanak rajtam,
nézegetem a növényeket meg a növényképeket,
Erdő mező virágai,
így, vessző vagy kötőjel nélkül,
egyedül vagyok az erdővel és a medvehagymás könyvemmel,
a csúszókkal meg a mászókkal, hetente négyszer,
hosszú hónapokig, vessző vagy kötőjel nélkül,
tán nem túlzás közel egy évnek mondani,

egy óra múltán vadak motoznak köröttem,
nem csak négyen, kisebbek és marha nagyok,
a kisebbek szinte rajtam is, nagy próbatételek,
megszokják, hogy ott fekszem,
rossz az orruk vagy nem felőlem fúj a szél,
néha attól félek, előbukkan a feljflórából egy medve,
egy északkeleti hagyma-féleséggel a medvekézben,
belémbotlik, amikor erőgyűjtök, időhúzok,
nem mondja, bocs, felhúzom magam az udvariatlanságán,
sötét hajam vérbőszbe vegyül már, felpattanok,
négy hosszú másodpercig, tán nem túlzás végtelennek nevezni,
egymás szemébe nézünk,
arra már nem emlékszem, medveeliramlás vagy éneliramlás
kalkulálódik be többször a rendszerbe,
de valamiféle eliramlás bele van,

ahogy bele van kalkulálva
a könyvmegszeretésbe a szerzőpáros nevének szerepe,
tán nem túlzás elvitathatatlannak nevezni, Jávorka–Csapody,
így, kötőjellel, biztos a Jávorkút-áthallás révén
szeretem meg a könyvet,
jávorkacsapodyzni járok a ciszternához.

Hernádkakot tán már idén lecserélem Orfűre,
minimum egy napra.
Rábírhat-e arra a helyiek szerelme, hogy elhagyjam érte?
A medvehagyma nevet,
s biztat: elhull, ami rág, eliramlik az élet.

Addig is lesz még néhány érzelgős vers, tán nem csak négy,
nem túlzás jópárnak nevezni,
csöpög belőlük a lángsugarú nyál, virít bennük egész északkelet.


A vers megjelent az Eső című irodalmi lap 2007/1. számában, valamint az Orfűi medvehagyma kincseskönyv című antológiában (Szamárfül Kiadó, 2007; szerk.: Nagy Bandó András), amelynek borítója a nyitóképen (Fortepan / Drimbe József) is látható, egyetemben egy Vass Tibor honvédot (és még valakinek a kezét) ábrázoló fotótöredékkel (Nagyhárs, 1990).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel