Gergely Tamás: Bodza a Västerortban

A bodzaszörp-készítés családunkban tradíció. Míg kicsi volt a legény, együtt szedtük a „bodát”, huszonöt virág kell hozzá, olyan időben szedni, amikor süt a nap, ami az illó olajokat „kihozza”. Huszonöt virág – illetve hát egy magyar meg egy svéd receptünk van, nagyjából azonosak, az eltérés főleg a bodzavirágok számában leledzik.

A minap felfedeztünk egy bodzafát sétáló körutunk közvetlen közelében, a Mälar folyó partja mentén, a rét szélén. Szép kis „menyasszony”, ahogy Éva nevezi, de nem olyan kicsi, hogy a számunkra szükséges mennyiséget ne tudná szolgáltatni. Csak ki kell várni az érés idejét, ez, ugye, Skandinávia, és résen kell lenni, nehogy valaki más megelőzzön…

No de eljött a napsütéses reggel, korán kevés arrafele a sétáló meg a kocogó, úgyhogy nyugodtan beálltam a fácska alá, és megszedtem a kétszer akkora adagot, így magyar és svéd recept szerint egyformán dolgozhattunk.

Ami pedig az új lelőhelyet illeti: be is írtuk azonnal arra a térképre, amelyik nem valóságos, csak a mi fejünkben létezik. Azon található az egész Västerort (Nyugati Stockholm), ahol élünk, ahol legalább négyszer költözködtünk, ahol végre megállapodtunk. Aminek minden zugát ismerjük, belaktuk, ami lassan a mi otthonunkká válik. Ha szülővárosomat, Brassót a város fölé emelkedő Cenk hegy jelképezi tudatomban, Kolozsvárt a főtér Mátyás király szobra, Tamásváralját a kicsinyke iskola képe a buszmegállóból nézve, Bukarestet a Lomonoszov egyetemre hasonlító újságíró palota, a Scînteia-ház, akkor stockholmi negyedünket a felülről látott, Google-térképre hasonlító látvány a sok kis fehéren világító bodzabokorral…