Láng Eszter: Vacsora Holában
Június közepén, egy csütörtök este, teára mentünk néhányan Tadeusz Karabowiczhoz Holába. Ez a picinyke kelet-lengyelországi falu – páratlan, 16. századi ortodox templomával – is megérne egy misét, de maradjunk most a vacsoránál. Karabowicz civilben a lublini egyetem tanára, ukrán nyelvet és irodalmat tanít, maga is ukrán származású. Megesik ez sokakkal arrafelé: a terület hol ide, hol oda tartozott az idők folyamán. Ismerős történet számunkra is…
Tadej több kötetes költő, két nyelven ír, néhány versét magam is lefordítottam. A vacsorán négyen voltunk, rajtam kívül az ukrán Olga Samar, aki a fotót készítette, festőművész-növendék a kijevi képzőművészeti egyetemről, és két lengyel festő, Dorota Sadowa és Krzysztof Banach. Mindannyian a sosnowicai művésztelep résztvevői. Karabowicz régi barátom, valamikor egy másik lengyel festő, Krzysztof Bojarczuk ismertetett meg vele.
Arra számítottam, hogy a szokásos zsíroskenyér-partira megyünk, ami bennem már előre régi találkozásokat idézett fel, amikor – többnyire váratlanul – Krzysztoffal beállítottunk hozzá, és éhségünket, mert ezek az alkalmak többnyire belenyúltak a késő estébe, az épp kéznél levő zsíros kenyérrel és a földből frissen kihúzott zöldhagymával csillapítottuk. Persze járt hozzá tea, egy kis bor, vagy vodka is. Ezáltal felidéztük a hasonló gyerekkorunkat is, amelyet mindhárman egy kis településen éltünk meg, és egyikben is, másikban is napi eledel volt a zsíros kenyér. Néha még el kellett szaladni kenyérért is, merthogy Tadej nem számított vendégre, s ezt a néhány tucat lakosú Holában nem volt egyszerű beszerezni. Ezek az alkalmak, amelyeket hármasban töltöttünk, páratlanul szépek, varázslatos hangulatúak, bensőségesek voltak mindahányszor.
Szóval valami ilyenre számítottam, ám ez alkalommal szokatlanul bőséges, elegáns vacsora várt: a tálak megrakva finomságokkal, lazac és általam nem ismert, enyhén füstölt, fehér húsú hal kis kenyérdarabokon és egyéb változatokban, édes, hosszú szemű szőlővel és citromszeletkékkel. Ugyancsak apró, zöld fűszerekkel bolondított, tekercsbe hajtott sajtkrémféleség centinyi szeletekre vágva, másik fajta sajtkrém apró, nem túl erős, marinált paprikákba töltve, sonkás tál, falatnyi édes sütemények, valamilyen likőr, bor, és persze az elmaradhatatlan tea, amiből az est folyamán többször is készült friss.
Mint kiderült, az ételt a házigazda az egyik białkai hotelből rendelte, ez épp huszonkét kilométerre esik Holától. Azt hittem, soha nem fog elfogyni, annyi volt, de a négy óra alatt, amíg beszélgettünk (na, én többnyire hallgattam, mert oroszul csak a házigazda és Olga tudott rajtam kívül), lassan-lassan mégis a végére jártunk majdnem az egésznek.
Tadej feloldódott, előhozott friss verseket, olvasott fel mindkét nyelven, valódi csemegeként. A vacsorára visszagondolva most is ezek sorai járnak az eszemben. Talán mindannyiunknak ez volt az igazi fűszer…
A nyitóképen Láng Eszter és Olga Samar a vacsoraasztalnál (Olga gépén a gombot Tadeusz nyomta meg). Tadeusz Karabowicz portréját és a terített asztalt ábrázoló fotót Láng Eszter készítette.
