Tóth István György: WUP-kávé Gazsival
Gáspár fiam a minap meghívott egy csésze kávéra. „Na és? – mondhatnád –, miért van ennek hírértéke?” Elmondom.
Gáspár fiam a minap meghívott egy csésze kávéra. „Na és? – mondhatnád –, miért van ennek hírértéke?” Elmondom.
Jardineiro, mondta, és barátságosan mosolygott. Kétségbeesetten néztem körbe. A törzsközönség, helyi férfiak, szintén bólogattak. Némi mutogatás után megértettem, hogy várnom kell.
Tizenhét éves lett a cukrászdánk. A Koller Bácsi Cukrászdája. Nem kerek szám, nem jelentős évforduló, mégis rengeteg emléket előhoz.
Irma néném megkért, hogy amíg ők távol vannak, tegyek a tűzre. Készüljön el a lucskos káposzta estebédre.
Ha Kaštelán járunk, gyakran megállunk Kaštilacnál. Varázslatos a hangulata a negyvenszer negyvenméteres sziklaszigetre épült várnak. A kicsiny területen aprók a házak, az utcák alig karnyújtásnyiak. Egyik alkalommal épp ott nézelődtünk, mikor megszólított minket egy helyi férfi: „Magyarok vagytok?”
Most zarándokúton járok, szó szerint. Csak néhány napot tudhatok magam mögött, de megfárasztott. Így nosztalgikusan ülök be a zajos vidéki társasággal teli helyi egységbe.
Kora reggeli úszás. A strandon senki, vagy néhány horgász legszélen, a vízibicikli-kölcsönző stégen. Igen, ez egy jó hely az északi parton. Nem zárják be a Balatont este hétkor a strandpénztárral együtt.
Madarak, kis távoli zajok, a közelből szuszog-hörög a kávéfőző. Üldögélés a teraszon. Átgondolni a napot. És ehhez kávét főzni.
Ez volt az első alkalom, hogy grúz ételt készítettem – mintegy ráhangolódásként, Grúziába vezető utunk előtt.
Van az úgy, hogy a már nem kezdő, de még mindig bizonytalan szakács egy bizonyos ételt akar elkészíteni, aztán egy másik lesz belőle.
ülünk hárman / kávézunk // mit intéztünk / meséljük / a nővérem és én / a harmadiknak
Tel-Aviv, Florentin városrész, piac; és mindez 2010-ben.