Székely Ervin: Gulyáspörkölt, avagy a zöldségek sem esnek mindig össze

Van az úgy, hogy a már nem kezdő, de még mindig bizonytalan szakács egy bizonyos ételt akar elkészíteni, aztán egy másik lesz belőle.

Történt velem a minap, hogy megálmodtam egy gőzölgő, szép, piros gulyáslevest, méregzöld csípős paprikával a bogrács akasztóján, amely hozza a puszták illatát, felfedi lelkünk fenekén a tősgyökeret, amitől azonnal érezzük ágaskodó identitásunkat, a hazát, ami annak, ki gépen száll fölé, csak térkép, de nekünk…

Szóval: gulyás, Hortobágy, Rózsa Sándor – így szólt az ige. Csakhogy a fagyasztóban talált tarja a szükséglethez képest sok. Viszont, ha már kiolvadt, akkor nem tanácsos visszafagyasztani, következésképp úgy döntök, hogy nagyobb adagot főzök, hiszen egy hétig sem unom meg a népnemzeti gasztronómiát (gondolom ilyenkor). El is készülök a hozzávalókkal, ám midőn az öntöttvas lábast a tűzhelyre teszem, túlbecsülöm annak térfogatát. A hús és a zöldségek még beleférnek, de a víznek már alig jut hely. Sebaj – rántok vállamon a rám jellemző könnyelműséggel –, majd úgyis „összeesnek” a zöldségek.

Nos, nem estek össze, vagy legalábbis nem annyira, amennyire szükséges lett volna. Persze, nem lett volna nagy gond kicserélni a lábast egy nagyobbra, no de azt akkor el is kellene mosogatni, macerás, hagyjuk, jó lesz ez így is, legfeljebb sűrűbb lesz a benne rejtőző betyárromantika, Czinka Panna sem veszi majd zokon, kimuzsikálja így is belőle az Akácos utat.

A végeredmény egy olyan étel lett, ami pörköltnek híg, gulyásnak viszont sűrű. Az íze viszont nem rossz. Rémlik, mintha Fleming is véletlenül fedezte volna fel a penicillint.

One thought on “Székely Ervin: Gulyáspörkölt, avagy a zöldségek sem esnek mindig össze

  1. Gratulálok, így volt jó! További kellemes éveket és ízeket!
    Zoltán Pásztai

Hozzászólás a(z) Pásztai Zoltán prof. bejegyzéshez Kilépés a válaszból