Székely Ervin: Legyen-e bőgatya a lecsón?

A lecsó – amennyiben nem publicisztikai műfajról beszélünk – rendkívül elmélyült, olykor tettlegességig fajuló viták tárgyát képezi. A nézeteltérések kifejtésének két szintje van: szakmai és politikai, s ezek oksági folyamatként követik egymást.

Vannak először is azok a korántsem indulatmentes eszmecserék, hogy a lecsóba rizs, tarhonya vagy éppen egyik sem való; legyen benne tojás, vagy semmiképp; hagymán, paprikán és paradicsomon kívül megengedett-e más zöldségek használata, esetleg az már büntetőjogi kategória? A leghevesebb összecsapások a felhasznált kolbász milyensége, állaga körül bontakoznak ki. Van, ki a száraz parasztkolbászra, mások a külön erre a célra felingerelt lecsókolbászra esküsznek. E disputában egészen sajátos álláspontot képvisel Fehér Béla, aki harmadik utas megoldást javasol: „M. Bandi a hagyományos magyar ízek atyamestere, két tucat fokhagymagerezdet szétkalapál a vágódeszkán, aztán ezen a pépen klopfolja papírvékonyságúra az öt centis darabokra felvágott szűzpecsenyét, úgy, hogy a kis hengereket előbb talpra állítja. Talán fél percig süti és már dobja is a lecsó tetejére. Olyan jó, hogy nehéz szavakba önteni.”

Az érvek és ellenérvek részletekbe menő, plasztikus előadása (vö. szidalmak, anatómia, keleti harci művészetek) során a felek természetszerűen és óhatatlanul meglépik a politikai szintet, ideológiai arcélt adva a fenti ellentéteknek. Ezt úgy összegezhetnők, hogy legyen-e bőgatya a lecsón, azaz érinthetetlen népnemzeti kultúrkincsről, identitásunk egyik pilléréről, vagy épp ellenkezőleg egyszerű nyári táplálékról, netán a reformkonyha és az egészséges táplálkozás produktumáról van-e szó? Itt a vitapartnerek már táborokba (előbb-utóbb pártokba) szerveződnek, a nézeteltérések indulati töltetet kapnak. S mintha a turáni átok ebben is megmutatkozna, a keresztény magyar lecsó hívei nem engedik, hogy a liberális kozmopoliták megfosszák őket nemzeti mivoltuk kulináris megélésétől, miközben ez utóbbiak ugyanolyan elkeseredetten szeretnék kirángatni magyarjainkat a délibábos lecsóromantikából.

Eközben a „főszereplő”, maga a lecsó szerényen és szelíden kínálja magát pártállástól függetlenül mindenkinek.

One thought on “Székely Ervin: Legyen-e bőgatya a lecsón?

  1. Én “unitárius” vagyok: a lecsót hagyma, paprika és paradicsom keverékeként szeretem, kolbász, laska, rizs nélkül. Sózva. Magára vagy parasztkenyérrel.

Hozzászólás a(z) Gergely Tamás bejegyzéshez Kilépés a válaszból