Még meg sem érkeztünk, már oda van készítve a dalmát apartmanban, diszkrét kisasztalon az üveg rakija, mellé parányi pohárkák.

A török eredetű „raki” szócska az arabok „araq” kifejezéséből származtatható, ami a lepárlás szinonimáját, az izzadtságot idézi. Mire idáig jutunk a tengerparti etimológiában, üzembiztosan megizzadunk. Nincs is jobb ilyenkor, mint a házigazdával koccintani.

Dalmáciában az ital jó eséllyel törköly, vagyis lozova. Ha szerencsénk van, akkor fügepárlat, azaz smokova. És egészen biztos, hogy házi, tehát domaće.

Percig se gondoljuk, hogy ennyivel megúsztuk a rakijával való ismerkedést. A házigazda előbb-utóbb szerét ejti, hogy megmutassa a családi fotókat. És részletesen elmesélje a hol édesen mosolygó, hol meg zavartan pislogó, netán a kamerát és a fotóst is szigorú tekintettel méregető, jobbára idegenbe szakadt, esetleg már rég elholt emberek történetét. És persze, azokét is, akik évtizedek óta a szomszédos településen élnek, és köszönik, jól vannak. A régi fényképek mellett különféle párlatok is előkerülnek ilyenkor.

Ezzel már szintet ugrunk, mert amíg a welcome drinkben legfeljebb fűszernövények úszkálnak, a baráti beszélgetéshez már a rakija na krevetu, vagyis az ágyaspálinka dukál. Jellemzően alkoholban hizlalt fügeszemek merednek ránk a palackból. És az oldott este egyenes következménye egy újabb szintugrás.

Hajnalban csak kóvályog az ember a tengerparton, és olyan mondatok zakatolnak a fejében, melyekből egy kukkot sem ért. Idővel már derengeni kezd valami. Utóbb egy ilyen reggelen azon veszi észre magát, hogy a kikötőben a halászokkal beszélget.


Fotók: Faragó Emma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel