Gergely Tamás: Egy vasmunkás emlékezete, avagy a tej hatalma

Zsubori Ervinnek

Életemnek volt egy szakasza, amikor már stockholmi lakosként ugyan, ám volt román állampolgárként, nem mertem beutazni a még mindig kommunista Romániába, ezért a brassói lakos szüleimmel Magyarországon találkoztam. Pontosabban: találkoztunk, mert feleségem, Éva is velünk volt. Így eljutottunk például az Apám számára meg számomra fontos Apostagra, amiről Nagy Lajos Kiskunhalom című szociográfiai regénye szól, s amit mindketten olvastunk. És végre megmutathatta mindannyiunknak Csepelt is, a helyet, ahol – amit azt számtalanszor elmesélte családi körben – a háború alatt dolgozott.

A Csepel Művekbe persze nem engedtek be, de jártunk ott, láttuk a kapuját, Apám oda járt dolgozni hetven évvel ezelőtt. Megkerestük a házat is, ahol lakott, ma is élnek benne természetesen; csodálkoztam, hogy megtalálja.

A csepeli történet annak idején úgy ért véget, hogy Apámat utolérte a tüdőbaj, s hazaküldték meghalni. A haza a Székelység közepén volt, Székelyudvarhely közelében, Homoródszentmártonban, a szüleinél. Ott vette kézbe Asztalos nagymama, aki tulajdonképpen nem vérbeli, hanem szív szerinti, választott nagymama volt, viszont a falu bábaasszonya, vagyis helyi szinten tehetős asszony, és gyermektelen.

A kézhez vevés annyit jelentett, hogy Apám naponta friss tejet ihatott, amennyit csak akart. S a tej csodát művelt: a tébécé kórokozója betokozódott, s Apám meggyógyult. Élt utána még ötven évet… Családot alapított, és vasmunkásként ledolgozott harminc esztendőt. Az igaz, hogy nem Csepelen, ám kitartó alapossággal.

Nyitókép: Csepel Művek, Budapest, 1990 (Fotó: Fortepan / Erdei Katalin). A szövegközi portré a szerző édesapjának, Gergely Tamásnak a fiatalkori fényképe.