Faragó József: Még két kávé!
A kártyának sokáig nagymálna íze volt, aztán piros kisfröccs, később könnyed fehér hosszúlépés, mostanában inkább keserű kávé. De nem a 20 filléres alapon elszenvedett réges-régi veszteségek miatt, egyszerűen így szeretem.
Amikor még jegyezték a honi futballt, valamirevaló magyar focista elképzelhetetlen volt az ulti és a kisfröccs nélkül. Más kérdés, hogy akkoriban még lábtengóban is verhetetlenek voltak. Manapság már válogatott labdarúgó nem merészkedik a strandra, mert leégne. Emlékszem, egyszer apámmal Szegeden a totózóba indultunk, s előtte betértünk egy kis utcába a Rókus templom mellett, ahol a Húsboltban az öregem hosszasan eldiskurált a hentessel az aktuális totótippekről. Arra nem emlékszem, hogy végül vettünk-e valamit. De kifelé menet odasúgta, „Ő” a Kocsis Lajos apja…
Az érsekcsanádi Duna-parton is jobbára fröccsöztünk ultizás közben az öreg bajai focistákkal, és a még öregebb halászokkal. Néhányukat már kikísértük azóta a temetőbe. De máig emlegetjük az elfogott ultikat, legendás betliket.
Dalmáciában nem játszik a kisfröccs. Szóda sincs. Férfiak, ha csendben iddogálni akarnak, kérnek egy üveg bort, s a kisasszony kérés nélkül letesz mindenki elé egy-egy nagy pohár jeges vizet, amit egyébként a kávé mellé is szervírozna. De a kártya stimmel. Olyannyira, hogy úgy hívják hivatalosan, madarice, népiesen meg úgy, hogy Béla. Nem véletlenül. Igaz, ezeket a magyar kártyákat élelmes olasz vállalkozók gyártják külön a dalmátoknak.
Népszerű a magyar kártya Dalmáciában. A strandokon éppúgy űzik, mint a városi parkokban. Splitben a trikóra vetkőzött szakik olyan szenvedéllyel blattolnak, mintha valami magyar bányakolóniába vagy munkástelepre (esetleg edzőtáborba) vetett volna vissza minket az időgép még a hetvenes években.
A kártyások jellemzően söröznek, s ugyan Horvátországban is vannak kézműves sörök, de ők mindig gyárit isznak. Turisztikai szempontból azért érdekes a kártya, mert a tőszomszédságában biztosan van egy büfé, vagy kisebb konoba, ahol olcsó a kávé. Meg minden más is. Érdemes már a nyaralás első napján feltérképezni a kártyaasztalokat.
Dubrovnikban sajnos csak az utolsó reggelen találtam meg a kártyások bokrok közé bújtatott pavilonját. Már koffeinelvonási tüneteim voltak a rémisztő belvárosi árak miatt. És amikor a pultos mondta, hogy mennyi, csak egyszer kérdeztem vissza, majd szemrebbenés nélkül kértem még kettőt…
A nyitóképen blattoló horvát szakik Splitben (fotó: Faragó József).
