Petrőczi Éva: Halak dicsérete

Az ellenségeink sem foghatják ránk, hogy megrögzött haspókok vagyunk, az azonban tény és való, hogy nagyon kedveljük a halételeket, és családi krónikánkban épp úgy fontos helye van a Szalajka-völgyi és a Szováta mellett kóstolt pisztrángnak, mint a tengeri halaknak. Amelyekben leginkább 1989 távoli nyarán dúskáltunk, hála a Thessaloniki melletti Agia Triada (Szentháromság) kemping közelében hajnalig nyitva tartó vigasz-vendéglőknek. Azért nevezem őket így, mert ebben a viharvert – azóta már nyilván nagyon kényelmes és modern – turistafészekben, a szállásunkul szolgáló vaságyas, rongyos lepedős bádogviskókat és a közös mellékhelyiségek borzalmait megelégelve, csak esténként kaphattunk vissza egy-egy szűk órára „ember és polgár” mivoltunkat. Ilyenkor ugyanis – a nyaraló táborocska magyar lakóinak zömétől kedves, jó szándékú dorgálásokat kapva – mi nem olcsó aranyláncokra és karkötőkre vadásztunk, hanem szép nyugodtan megettük a magunk finom rostonsült hal plusz saláta vacsoráját.

„Kollégáink” jóval rusztikusabban oldották meg a napi meleg ételt: a már említett bádogkunyhók tetején egész nap ott izzították mononátrium-glutamát zamatú konzervjeiket, amelyek aztán estére már tűzforró, ha nem is éppen ínycsiklandozó estebéddé lényegültek.

Mindez egy pompás, színes halakkal és egyéb tengeri lényekkel, valamint mulatságos interakciókkal teli, méltán díjnyertes Design Week-kiállításon jutott az eszembe, amelynek középpontjában a tengerek élővilágának megőrzése, megmentése áll. A koncepció megálmodója egy képzőművész tanár – tengerek, valamint halak barátja és mesteri elkészítője –, Faltisz Roberta, a Számalk-Szalézi Szakgimnázium dekoratőr és kirakatrendező palántáinak elhivatott oktatója, s az iskola képzőművészeti-közművelődési eseményeinek fáradhatatlan szervezője. Ő és testvére, Faltisz Alexandra festőművész-grafikus, továbbá az iskola teljes stábja, az ifjú művész- és iparművész-jelöltek színe-java heteken át lázban égve dolgozott ezeken a papírmaséból és festékből gyönyörű halakká, rákokká és egyéb herkentyűkké lényegített figurákon. Amelyek nem csak a mélytengeri világ szépségeit idézik fel, hanem bizony az ehetőségeit, csemegéit is.

Soha nem felejtem el azt a norvégiai Lillehammerben elköltött, háromféle lazacból komponált, fejedelmi ebédet, amelyen vendéglátóink tapintatosan ejtettek néhány szót hazánk csekély halfogyasztásáról. Nyugalom és öröm tölt el attól, hogy mélyhűtőnkben e percekben is legalább négy kiló lepényhal várja, hogy különböző fogásokká bűvöljem őket.

Végezetül, álljon itt egy, az Adrián született, „halacskás” versem.

Petrőczi Éva: Virág helyett

Andrásnak

Virág helyett
sokezres, apró halrajt
adtál ma reggel,
(egy perc, s már fáradt-nyűgös
rosszkedvű se voltam!)
úszás közben, ajándékba, nekem.

Virgonc kis szardíniák
sorjáztak a mélyben,
(nem – ahogy megszoktuk – pléhdobozban, holtan!)
ezüstös derűvel kergetve egymást,

és úgy cikázva,
mint az időtlen szerelem.

A nyitóképen és az egyik benti fotón a Számalk-Szalézi Szakgimnáziumban, a Design Week keretében épült installáció részletei láthatók; a kiállítás október végéig tekinthető meg (fotók: Faltisz Alexandra); az archív szövegközi fotó egy régi-régi, halételektől elvarázsolt görög nyarunkat idézi meg.