Zsubori Ervin: Százszorszép

A Gránit kocka az egyik kedvencem volt kiskoromban, s ha ezt kértem az ábécé pénztáránál Anyutól, jó esély volt rá, hogy meg is kaptam. A Korfu szelet komolyabb tételnek számított, de még mindig az elérhető kategóriába tartozott. Egy Melódiához már legalább névnap kellett, vagy egy ötös bizonyítvány. Arra viszont, hogy egy Százszorszép desszert beleférjen, nem emlékszem, hogy valaha is lett volna példa.

Talán egyszer láttam kinyitva a varázslatosan szép, bonbonokkal teli dobozt – hogy vendégségben-e, vagy hozta valaki, arra már nem emlékszem. A letört sarkok és a kiálló perem „öncélú” luxusa, a míves rajzok, a fehér háttér és az arany szegélyek eleganciája, a dombornyomott tető, a belső borítás csak felnyitáskor előtűnő koronás mintázata, a „kétemeletes” elrendezésben, redőzött papírkosárkákban tálalt, fényképes leporellón beazonosított hétféle bonbon – olyan varázslatos nevekkel, mint Aranydesszert, Gourmand, Mézgrillázs vagy Narancsvirág – még ma is lenyűgöznek.

És most márt azt is tudom, hogy finomak. A minap a fiamtól kaptam egy dobozzal a születésnapomra. De egy másik alkalom, az Arnolfini Archívum születésnapja kellett hozzá apropónak, hogy ki is merjük nyitni. És belekóstoljunk a letűnt gyerekkor elérhetetlennek hitt ízeibe.


Fotó: Horváth Ira.

3 thoughts on “Zsubori Ervin: Százszorszép

  1. De még meg tudtátok enni… Én gyerekkoromban a Jancsó nénitõl kapott Kandia csokoládét nagy fehér dobozban addig várattam, míg kõkemény belsejét el kellett dobni…

    1. Ismerős jelenség… Itt azonban ez nem fenyegetett, egy hónapon belül felbontottuk…

Hozzászólás a(z) Tinnyei István bejegyzéshez Kilépés a válaszból