A perui konyha gazdagsága nagyban köszönhető a hódító vagy bevándorló nációk – a spanyolok, a kínaiak, a japánok – által behozott nemzeti konyhák keveredésének. Mondhatni, ez volt a fúziós konyha bölcsője. És persze annak is, hogy Peru rengeteg élelmiszernövény őshazája, például a krumplié, a paradicsomé és a kukoricáé, amelyek elképesztően sokféle változatban, színben és méretben teremnek arrafelé, s ez az őslakosok konyháját is meghatározta. Nem véletlenül van tehát Limában a központja a nemzetközi burgonyaszövetségnek: Peruban több mint ezerfajta krumplit ismernek, és az agrártörténészek szerint nagy részük még az inka növénynemesítők munkáját dicséri.

Na de mit is ettek az őslakos indiánok? A növényekből a fent említett zöldségeken kívül például kinoát és más álgabonákat, ami pedig a húsfogyasztást illeti, a teherhordásra használt láma és a gyapjáért tenyésztett értékes alpaka helyett leginkább cuit, vagyis tengeri malacot. Ma is látni éttermek étlapján étvágycsináló illusztrációként – kilapított formában – a ropogós aranybarnára sült rágcsálókat. Biztosan finom csemege, de én inkább kihagytam…

Egy kecsua családnál, a hegyekben, megkóstoltam viszont egy zöldséges ragút, csirkehússal és krumplikörettel. A házigazda viccelődött ugyan, hogy pumahús is van benne, ám az ételeket és a tálalást leginkább a szerény körülmények között élő parasztok egyszerű, de praktikus főzési stílusa jellemezte. A másik őslakos fogást az aimara indiánoknál ehettem, a Titikaka-tó partján. Titikaka szó szerint pumakövet jelent, és a tó felülről nézve némileg valóban hasonlít egy pumára. A felszolgált kinoa leves – bár nem tartalmazott pumát, még a viccelődés szintjén sem – rendkívül finom és laktató volt, miközben tökéletes, mediterrán vidékre hajazó panorámában gyönyörködhettünk a ház teraszáról. Bónuszként pedig megkaptuk a pecsétet az útlevelünkbe Taquille szigetének egyetlen hivatalában, hogy valóban ott jártunk a világ második legmagasabban fekvő tavánál.

Az végül rejtély maradt, hogy az indiánok honnan tudhatták, milyen formája van a tónak, hacsak nem ismerték már anno a léghajókat. Esetleg ez lenne a titka a híres – még korábbi kultúrához köthető – Nazca-vonalaknak is? Elvégre, ha az őslakosok a növénynemesítésben ennyire élen jártak, tudósaik sok másban is meghaladhatták korukat. Mindenesetre örök hála nekik a krumpliért, a paradicsomért és a kukoricáért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel