Gergely Tamás: Román fűszer magyar szájban

Szüleim a Székelységből Brassóba telepedett magyar emberek voltak, azt ettük, ami Székelyudvarhely környékén szokás volt. Kizárólag. A hal román étel, a vinetát (padlizsány) később szerettük meg, a csípős paprikát távolról tiszteltük.

Így történt meg, hogy ötéves koromban bújócskázás közben kimerészkedtem az U-alakú emeletes ház udvaráról a külső szegbe, ahol leguggolva vártam a döntést: valaki mást talált meg a hunyó, nem engem. A konyhák ablaka alatt bújtam meg, s hát mit látok a földön, egy elszáradt csípős paprika felét. Nem székely szokás a szemetet az ablakon kidobni, de hát vegyesen laktuk a negyedet. Tudtam, mi az a sárga fűszer, de sose kóstoltam meg. Kíváncsi lettem, s az ajkamhoz emeltem…

Nosza, volt trappolás haza, már a játékkal sem törődtem, bőgés anyám ölében, aki hecserli-ízzel próbált segíteni rajtam. Nem egyből sikerült…

Illusztráció: Gergely Tamás (fotó), Zsubori Ervin (utómunka).