Amióta felütötte fejét kies tájainkon ez a mikroszkopikus izé (nem merem nevén nevezni, nehogy fejemre idézzem), alkotói és „alkotói” körökben egyaránt divatba jött az úgynevezett szolgálatos közlemény műfaja. Ez abban áll, hogy naponta (de néha óránként is) a fészbuk felületén tudósításokat kapunk az egyszemélyes zárt osztályról. Azért nevezem egyszemélyesnek, mert minden egyed a csak rá jellemző ritmusban és technikákkal lakja be ezt a kényszerűségből vállalt teret, és egyedi percepciói jegyében éli meg a mindennapi tanulságokat.

Talán a döbbenettől, talán a naiv rácsodálkozástól (jé, miket tudnak ezek a parányok!), eddig még egyetlen sort sem tudtam leírni ebben az új keletű műfajban. Csak olvasom, hallgatom a híreket, és fogalmam sincs, melyik tanács irányvonalán tegyem meg a magam négyszer három lépését (ekkora a konyhám), ugyanis néha egyik-másik okítás között komoly ütközések vannak. Az egyik kínai kutató észrevételét azért mégis komolyan vettem, mert a keleti észjárás bizonyítottan olyan mélységekben is simán eligazodik, ahol a miénket lepényhallá lapítaná az ellenérvek nyomása.

Szóval, azt mondja ez az okostojás, hogy a fertőzés első jeleként szaglásunk bemondja az unalmast, mely példát rögtön ízlelőbimbóink is követik. E felfedezés alapján ültettem gyakorlatba személyre szabott találmányomat, a szaglótesztet.

A procedúra nagyjából így zajlik le: kiveszem a fagyasztóból a két húscsíkkal ornírozott (díszített) házi szalonnámat, pár percig konyhahőmérsékleten tartom, hogy szeletelni lehessen, melléje pedig karikára vágott lila hagymát szervírozok. A teszt úgy működik, hogy minden leszelt szalonnadarabot elhúzok az orrom előtt, mielőtt ráügyeskedném a felkockázott pirítósra, aztán nagy szakértelemmel ugyanezt megismétlem a hagymakarikákkal is. Ha mindkettő esetében kifogástalanul működik a szaglószervem, akkor jöhet az ízpróba is.

Nos, eddig még minden esetben negatív volt a pár perc alatt megejtett teszt eredménye, mely hasonlót nektek is szívből kívánok. De inkább azt, hogy teljes hátralévő jövőtökben ne adjatok okot semmiféle vírusteszt bevetésére.


Illusztráció (lila hagyma nélkül): Freepik.

1 thought on “B. Tomos Hajnal: Házias vírusteszt

  1. Nekem még a látványtól is csorog a nyálam… Akkor egészséges vagyok, nem?

Hozzászólás a(z) Gergely Tamás bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel