Faragó József: Rédei kocka

Most, hogy volt kollégám, Rédei Ferenc képszerkesztő és fotográfus megkapta – méltán – a Capa Központ által alapított Fotóriporteri Életműdíjat, eszembe jutott egy történet vele kapcsolatban (amely nyomokban kávét és bambit, sőt kantint is tartalmaz). Egyetlen, ám annál emlékezetesebb képkockának a története.

Egyszer régen, még a múlt század kilencvenes éveiben, volt szerencsém egész álló nap Rédeivel autózni a borsodi bányavidéken: kellett egy fekvő kéthasábos fotó a riportomhoz. Vittem ide, vittem oda, jobbnál jobb helyeket mutattam neki. Szeme sem rebbent.

Jókat dumáltunk. Ittunk egy bambit valami lepukkant bányatelep kantinjában. Köröttünk csupa kokszos szemöldökű, hajlott hátú, földalatti melós. De nem.

Megmutattam neki a Nemzeti Múzeum méretű, egykor szebb napokat látott kultúrházat Királdon. Az sem. Beugrottunk a sajóvelezdi Lenin kocsmába egy kávéra. Pláne nem.

Aztán késő délután, talán Putnokon, véletlenül megláttunk egy szenes embert. Régimódi pinceablakba lapátolta befelé a szénjegyes tüzelőt. Akkor azt mondta: jó lesz. Szürreális szitu volt. Kicsi öreg, hatalmas szívlapáttal. Akkoriban még filmtekercsre fotóztak, nem digitális tárakba gyűjtötték számolatlanul a képeket. Egyetlen kockát kattintott. Kérdeztem is, nem kell még egy? Tartaléknak? Nem kellett.

És tényleg jó lett…

Illusztráció: Pixabay | Sajnos a szóban forgó felvételt nem sikerült megtalálni, de ha valaki rábukkan és elküldi, betesszük (a szerk.) | Beszámoló az Életműdíjról.